Fényes nappal, az üvegtáblát betörve ugrott be egy őz a magyarkanizsai Pósa Zoltán házába. Az eset szerdán történt – írja a Dnevnik.

Az ügy azért különösen érdekes, mert a ház Magyarkanizsa központjában található a Testvériség-egység utca 1-es szám alatt.

‚‚Éppen az ebédet készítettem a konyhában, amikor hatalmas csattanás ijesztett meg, a nappali szoba felől hallottam. Azt gondoltam felrobbant a TV, akkora volt a zaj. Amikor tolókocsimmal elindultam a nappali felé, az előszobában egy véres őz jelent meg, szerencsére sikerült kinyitnom az udvarra vezető ajtót, viszont a kiszaladó őzet akkor a kutya vette üldözőbe, mindketten a szomszéd kertje felé futottak el. A nappali szoba tele volt üvegtörmelékkel” – mondta Pósa Zoltán, aki saját bevallása szerint nagyon megijedt. Arról is beszélt, hogy az utcán két szomszéd is látta, hogy az őz beugrott az ablakon és rögtön a segítségére siettek. Értesítették a rendőrséget és a helyi vadászegyesületet, melynek tagjai végül mogfogták az állatot, majd visszaengedték a város melletti erdőbe.

Ezen az ablakon ugrott be az őz – mutatja Pósa Zoltán (Fotó:M.Mitrović/Dnevnik)

Magyarkanizsán időnként a Népkertben, vagy a város környéki erdőben látni őzeket, de arra a legidősebbek sem emlékeznek, hogy a város központjában bukkantak volna fel. A vadászok azt mondják, hogy valami elijeszthette természetes élőhelyéről az állatot. Szerintük a helyi vadászház és az út közötti részen az utóbbi időben nagyobb mennyiségű fát irtottak ki az illegális bevándorlók, lehet, hogy ezért tévedt be az őz a városközpontba.

Pósa Zoltán azt mondta, hogy megcsináltatta a törött üvegtáblát, csak azt nem tudja, hogy valaki megtériti-e majd számára az őz okozta anyagi kárt.

_________________________________________________________________________________________________

Nyitóképünk illusztráció. (Fotó:Pixnio)