Aleksandar Vučić államfő kijelentéseinek következetességével – és azzal, hogy amikor az államfő okol valakit valami miatt, akkor épp kit és miért – foglalkozik Mijat Lakićević újságíró, szerkesztő a Peščanik véleményportálon.

– Az én feladatom, hogy megtegyem azt, ami szerintem a legjobb Szerbiának, és nem az, hogy azon gondolkodjak, hogyan tudnék hízelegni a népnek. Imígyen szólt Aleksandar Vučić 2018. március 17-én. És megígérte: „minden áron megyek előre, a néptől függ, hogy elfogadja-e ezt vagy sem”. Végül kihangsúlyozta: „ezt mindenképp megteszem és természetesen vállalom a felelősséget” – ezzel a visszatekintéssel kezdi szövegét Lakićević.

Kevesebb mint két év telt el a fent idézettektől, vagyis 2020. február 17-ét írtunk, és az elnök már másképp vélekedik. A hibát pedig a népre hárítja.

– Megértettem a nép üzenetét, nagy esélyünk volt, de nem éltünk vele… Emlékezzenek a szavaimra húsz év múlva is: meg volt az esélyünk, de nem voltunk elég tudatosak és bölcsek”, üzente Vučić elnök a Happy tévén. Meg azt is mondta, hogy „ezért rosszabb lesz a jövőnk, de őt senki se teheti felelőssé” – írja a szerző, majd felteszi a kérdést:

– Hova lett a „minden áron megyek előre”, „nem hízelgek a népnek”, „magamra vállalom a felelősséget”. Ebből semmi sem maradt, minden egy nagy hazugság volt, mert nem is „ment előre minden áron”, és a „vállalom a felelősséget” mondatból sem lett semmi, de még nem is „hízelgett a népnek”. Ugyanis nem is kérdezte meg semmiről sem a népet, nemhogy a „kompromisszumának” a helyességéről győzködte volna. Csak egy óriási gyávaságról és felelőtlenségről tett tanúbizonyságot, mert nem azt tette, ami a „legjobb Szerbiának”. Neki az volt a legfontosabb, hogy őt „senki sem teheti felelőssé”. Ezért most megpróbálja a népre hárítani a felelősséget – véli Lakićević, aki megtévesztőnek érzi a Vučić irányította Szerb Haladó Párt az Aleksandar Vučić – a gyerekeinkért választási szlogenjét is.

– A választások kiírása előtt Vučić elnök a már említett műsorban Koszovó kapcsán a következőket mondta: „Ünnepelni szerettem volna az életet és a gyerekeink jövőjét. De nem jött össze, nem gond, a gyerekek fogják ennek is megfizetni az árát.”

Vučić ezzel gyakorlatilag bebizonyította, hogy a gyerekek és az ő jövőjük sem érdekli őt. „Nem jött össze… nem gond… a gyerekek fizetik meg az árát”! Ő az utakért és az új gyárakért felelős, de azért, mert nem tudják kibogozni a koszovói csomót, már a nép a bűnös. Ő „ünnepelné az életet”, de ha ez „nem jön össze”, nem gond, „a gyerekek fizetnek meg érte”. Ők a hibásak – gondolja titkon Vučić –, mert olyanok a szüleik, amilyenek – írja a szerző, hozzátéve: aki törődik a gyerekeink jövőjével, nem szavazhat Aleksandar Vučićra.

A kommentárt itt olvashatják eredetiben.

Választási játszadozás

A haladók és a szocialisták választás előtti vélt vagy valós egymás közötti problémáival, egymásnak feszülésével foglalkozott szerkesztőségi kommentárban a Danas napilap. Az, hogy a két párt külön, és nem koalícióban indul a választáson, várható volt, ha megfigyeljük, hogyan viszonyulnak az utóbbi időben az SZHP magas rangú szereplői az SZSZP vezetőjéhez, Ivica Dačićhoz, milyen kritikákkal illetik őt és a pártját.

A haladók szerint a szocialisták legnagyobb vétke, hogy „hallgatnak” és „későn reagálnak” akkor, amikor az ellenzék Aleksandar Vučićot támadja.

– Az világos, hogy Vučić pártjában úgy érzik, a szocialisták „felesleges teher számukra”, ezért várható, hogy az előttünk álló kampányban mérgezett nyilak repkednek majd a haladók felől Dačić és párttársai felé. Ami magát Vučićot illeti, ő valószínűleg visszafogja magát ebben a sortűzben, amit az eddigi kormánytársaikra zúdítanak, de az bizonyos, hogy továbbra is minden nap siránkozik majd, mert szerinte a választások után az SZSZP „ezekkel a többiekkel” társul majd pártja ellenében és megdöntik a hatalmat – írják a napilapnál.

A lap úgy tudja, annak ellenére is van min izgulniuk a szocialistáknak, hogy a közvéleménykutatások szerint stabil hét százalékos támogatottságon állnak, ugyanis a pártkassza viszonylag üres, a kampány pedig költséges lesz – ennek a számlájára írható az is, hogy Dačić mindenáron a haladókkal közös listán akart nekifutni a választásoknak.

– Nem reális azt hinni, hogy megismétlődhet a 2012-es forgatókönyv, amikor a választás estéjén a szocialisták pezsgő és tűzijáték kíséretében azt üzenték – a vezetőjükre gondolva –, hogy „tudható, ki lesz a miniszterelnök”. Másfelől viszont nagyon valószínű, hogy az SZHP-nek és az SZSZP-nek sikerül megállapodni a következő kormány megalakításáról, ami azt jelenti, hogy a kampány mérgét nemsokára a feledés fátyla takarja le.

A teljes szöveget ezen a linken olvashatják.

Egyre valószínűbb az ultimátum Koszovó kapcsán

Aleksandar Vučić az elmúlt néhány napban több alkalommal is kijelentette, hogy Szerbiát ultimátum elé állítják majd Koszovó kapcsán, amit „nem fogadhat el, de nem is utasíthat el”. Az N1 televíziónak nyilatkozó elemzők szerint ebből világosan kitűnik, hogy az ultimátum Koszovó függetlenségének elismerésére vonatkozik.

A Szerb Haladó Párt főbizottsága előtt jelentette ki az államfő, hogy sok problémára és nagy nyomásgyakorlásra számít Koszovót illetően. Hét és fél éve Koszovó problematikájával él, és tudja, hogy mit gondol bármelyik olyan személy erről a kérdésről, akinek döntéshozatali joga van, mondta.

– Pontosan tudom, hogy néz majd ki, amit elénk raknak. Plusz-mínusz egy-két vonal. Egy pont, ha úgy jobban tetszik. Pontosan tudom, hogy lesz. Elénk raknak valamit, amit nem fogadhatunk el, másfelől pedig nem lenne szabad elutasítani sem. És akkor, ne aggódjanak, azt cselekszem majd, ami a legjobb Szerbiának – mondta az elnök a párttársai előtt.

Boško Jakšić külpolitikai kommentátor szerint Szerbia jövőjét nagymértékben meghatározhatja a felajánlott megoldás, és az arra adott válasz.

– Figyelembe véve azt, hogy Szerbia hosszú ideje és kitartóan elutasítja Koszovó függetlenségének ötletét, ez az ő része, az a „mi ezt nem tehetjük meg”, de ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy nagy nyomás nehezedik rá, ami még fokozódhat, amikor Pristina feloldja a szankciókat, és valóban nehéz megjósolni Szerbia jövőjét amennyiben nem fogadja el a felajánlott megoldást – mondja Jakšić.

Leon Duhanaj pristinai politikai elemző is hasonló véleményen van.

– Úgy tűnik, a nemzetközi közösség már nem akar a balkáni politikusokkal foglalkozni és Vučić nemsokára valamiféle ultimátumot kap, meg kell változtatnia a véleményét Koszovó kapcsán, majd Szerbia először de facto, majd de jure is el kell, hogy ismerje Koszovót – véli Duhanaj.

Az N1 összefoglalóját itt találják.