Egymás és a vitavezetők túlkiabálását hozta – minden érdemleges tartalom nélkül – az amerikai demokrata elnökjelöltségért indulók tizedik tévévitája kedd este a dél-karolinai Charlestonban. Nem csoda: egy hét múlva, a szuperkedden 14 államban tartanak előválasztást, amikor gyakorlatilag eldőlhet a jelöltetés sorsa. Az eddigi három megmérettetés következménye – nem teljesen váratlanul –, hogy a demokratikus szocialista Bernie Sanders vermonti szenátor robbant az élre, méghozzá olyan lendülettel, hogy szinte biztosra veszik, ő lesz a párt idei elnökjelöltje, de legalábbis egyszerű többséget fog szerezni a nyári konvencióra.

A „szocializmus” kísértete tehát belebegte Amerikát – és egyben megremegtette a Trump újraválasztásától rettegőket. Bernie országos megválaszthatósága ugyanis rendkívül kétséges a „szocialista” nézetei miatt. Nemcsak Trump, már Putyin is őt szeretné a szélsőjobboldali elnök kihívójaként, hiszen legyőzése nem ütközhet különösebb nehézségbe, csak a semmitmondó jelzőt kell majd a végtelenségig ismételgetni.

Úgy is mondhatnánk, hogy Sanders egy lehetetlen baloldali „szögletgóllal” nyeri meg a „barátságos”, házon belüli mérkőzést. Hiába próbálkozik Mike Bloomberg volt New York-i republikánus polgármester több száz milliós reklámkampánnyal „lesről” előzni: a demokrata politizálás szellemi korlátai nem engedik meg, hogy egy multimilliárdos mentse meg a pártot a Trumpokrácia következményeitől. Ugyanakkor Sanders győzelmében sem hisznek a szakértők. Az előző tévévitával szemben – amikor a többi jelölt elsősorban Bloombergnek esett neki –, most Bernie is a támadások kereszttüzébe került.

A szombati dél-karolinai előválasztás meg a jövő heti szuperkedd sürgető fenyegetése miatt elszabadultak a kedélyek, és a CBS tévécsatorna műsorvezetői sem tudtak rendet tartani, illetve a lényeges témák mentén tartani a kakofóniát.

A mérsékelt nézeteket valló jelölteknek eddig sem állt a zászló, most is a vesztesek közé tartoznak. Joe Biden volt alelnök ugyan végre a korábbiaknál energikusabban beszélt, de nagy kérdés, hogy ez elég lesz-e neki jelöltsége megmentésére – annak ellenére, hogy éppen Dél-Karolinát tartották biztos bázisának, hiszen a feketebőrű választók ott képviselik a demokrata bázis legelkötelezettebb részét. Biden támogatottsága viszont már ott is csökkneni látszik.

A legfiatalabb jelölt, Pete Buttigieg volt South Bend-i polgármester, Amy Klobuchar minnesotai szenátor, valamint a most újra fellépő Tom Steyer „impeachment„-reklámozó milliárdos képezi még Bidenen kívül a mezőny mérsékelt szárnyát, ám a meleg Buttigieg kivételével csekély sikerrel. Utóbbi megpróbált ugyan rámutatni arra, hogy a radikális elképzelések kongresszusi megvalósulásának esélye nincs, ám a demokrata bázis leghangosabb, legszenvedélyesebb rétegének elege van a kilátástalanságból.

Bernie Sanders novemberi esélyeit természetesen a „szocializmus” kísértete teheti lehetetlenné. Az átlagemberek problémáit jól látó baloldali politikus olyan mellékes dolgok miatt kénytelen magyarázkodni, mint az, hogy miért ment évtizedekkel ezelőtt Moszkvába nászútra, vagy hogy miért mondta még a minap is, hogy Fidel Castro korai írástudatlanság-felszámoló kampánya „jó dolog” volt.

Ez utóbbi „ügy” jól példázza a politikai kampányok felszínességét. Odáig egyetlen érvelés sem jut el, hogy Castróék eredetileg Amerika-barát politikával akarták eltörölni a borzalmasan korrupt és népellenes kubai diktatúrát, csak amikor a nagy szomszéd megrettent a forradalomtól és magánhadsereggel akarta megdönteni az új kubai rendszert, akkor fordultak szovjet segítségért és nyúltak maguk is állami terroreszközökhöz. Arról nem is beszélve, hogy éppen az USA makacs Kuba-ellenes bojkottja döntötte szegénységbe a szigetország népét – amelyik talán már évtizedekkel ezelőtt megszabadult volna a Castro-rezsimtől, ha Amerika nem tartja „karanténban”. Obama megpróbált ugyan egy racionálisabb Kuba-politikát beindítani, de Trump azt is visszacsinálta.

Sanders dühösen utasítja vissza azt a bírálatot, hogy támogatná az autokrata rezsimeket. Viszont megjegyzi, hogy „jó lenne legalább néha őszintén beszélni Amerika külpoliitkájáról, amihez a múltban hozzátartozott a különböző kormányok megdöntése világszerte”. Ezt a figyelmeztetést azonban kevesen veszik jónéven.

Talán az esélytelen milliárdos, Tom Steyer fogalmazott legjobban: Bernie diagnózisa az amerikai kapitalizmus állapotáról teljesen helytálló, csak éppen az általa előírt terápia nem számít megvalósítható megoldásnak. Igaz ugyan, hogy az elmúlt három év a milliárdosok mennyországát hozta, ám a kisemberek jövedelme alig egy százalékkal emelkedett, és tízmilliók kénytelenek egyszerre több munkahelyen is dolgozni, hogy tisztességesen megélhessenek. Ugyanakkor alig hihető, hogy az egészségbiztosítási rendszer (az amerikai nemzetgazdaság egyhatoda) teljes államosítása elhozná az általános kánaánt – ha egyáltalán megvalósítható lenne.

Márpedig Bernie „szocializmusa” ebben merül ki, szó sincs bármi másnak az államosításáról. Gazdaság-átalakító víziójához pedig aligha találna partnerre azok között, akik a korlátlan kizsákmányolás haszonélvezői.

A demokrata tévéviták elmérgesedése ugyan esetleg megacélozhatja a leendő jelöltet a Trumppal való szembesülésre, de nem tesz jót a Trump legyőzését célzó erőfeszítéseknek, mert az elnök szimpla, könnyen emészthető, mérget okádó és gyűlöletszító, kisembereket megvezető szólamaival szemben egyelőre nem képes az összefogás érzetét kialakítani a választók egyértelmű Trump-ellenes többségében.


A tizedik demokrata tévévita résztvevői a támogatottság és a pódiumon való megjelenés szerinti, középtől kifelé tartó elrendezésben (de ebben a felsorolásban balról jobbra): Mike Bloomberg milliárdos, volt New York-i polgármester, médiamogul és filantróp (New York), Pete Buttigieg volt pogármester (South Bend, Indiana), Elizabeth Warren szenátor (Massachusetts), Bernie Sandersszenátor (Vermont), Joe Biden volt alelnök,  Amy Klobuchar szenátor (Minnesota) és Tom Steyer milliárdos, környezetvédő aktivista és filantróp.