A Szerb Szuperliga 23. fordulójában a TSC Szabácson nyert 1-0 arányban a Mačva ellen.

Már a mérkőzés elején látszott, hogy a topolyai együttes jóval nagyobb erőt képvisel, mint a jelenleg sereghajtó hazai csapat. A TSC játékosai többet próbálkoztak az első félidőben és a 28. percben Janko Tumbasević góljával meg is szerezték a vezetést.

A második félidőben leginkább mezőnyjátékot láthattak a szurkolók. A TSC játékosai elégedettek voltak az egygólos vezetéssel, a hazaiak viszont nem tudtak gólveszélyes helyzeteket kialakítani, így maradt az 1-0-ás topolyai győzelem.

Szabó Zoltán tanítványai 41 ponttal továbbra is az ötödik helyen állnak a Szuperligában.

A TSC vasárnap 16.00-kor Zentán a Városi Stadionban a kruševaci Napredakot látja vendégül.