Iszonyatos árjegyzék az a tízezer eurós összeg, amelyet azok az a szülők kapnának Szerbiában, akiknek a szerbiai kórházakban ellopták a csecsemőjüket. Az összeget a hatalmon levő koalíció határozta meg, attól az ötlettől vezérelve, hogy elfogadja a törvényt, amely anyagi kiengesztelést nyújtana a szülőknek. Ez a törvény egy pofon az egész országnak, nyilatkozta Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke.

A párt közleménye szerint Tepić, aki két gyermek anyja, mindent meg fog tenni, hogy az, aki szavazatával támogatja ennek a törvénynek az elfogadását, a szégyenpadra kerüljön, mivel ez a legkevesebb, amit lehet tenni az igazságért és a jogért.

Bizonyítékok az eltűnt babák ügyében

„Hétfőn kezdődik annak a szégyenteljes ajánlatnak a megtárgyalása, amellyel a hatalom más emberek életével kereskedik. Történik mindez akkor, amikor a külföldi tájékoztatási eszközök is új bizonyítékokkal szolgálnak a csecsemőlopásról. Azok a szülők, akik úgy gondolják, hogy a gyereküket elrabolták, nem pénzügyi kiengesztelést követelnek, hanem nyomozást és felelősséget, amennyiben megállapítást nyert, hogy a gyanújuk megalapozott”– mondta Tepić, aki kihangsúlyozta, a szülőknek az igazság kell, nem pedig egy törvény, amelyben leírják, mennyibe kerül egy gyermekélet.

„Tudom, hogy életben van!”