Belgrádban fekete kapucnis férfiak járják az utcákat, akik magukat a nemzeti őrjárat tagjainak nevezik, megállítják az utcán a menekülteket és illegális bevándorlókat, (vagy a szerintük annak tűnő személyeket), szórólapokat osztanak szét közöttük, amelyben figyelmeztetik őket, hogy szerintük hogyan kellene viselkedniük – írja az N1.

Az N1 arról is ír, hogy a csoport a Nema predaje Kosova i Metohije ( Nem adjuk Koszovó-Metóhiját) nevű szervezet tagjait foglalja magába.

A „nemzeti őrjárat“ tagjai Belgrád központjában több helyszínen meglátogatták a menekülteket és azt mondták nekik, hogy „ne nyúljanak hozzá asszonyainkhoz és gyerekeinkhez”, majd szórólapokat osztottak szét közöttük, amelyeken az áll, hogy este tíz és reggel hat óra között tilos elhagyniuk a menekültszállásokat, valamint a nap folyamán sem mehetnek ki a városba, ha háromnál többen vannak egy csoportban.

A Szabad Európa Rádió hírei szerint a szerb belügyminisztérium tájékoztatta az illetékes ügyészséget az úgynevezett nemzeti őrjáratról és annak tevékenységéről.