Tizenkét év után lép újra magyar közönség elé Alanis Morissette. Napjaink egyik legsikeresebb énekes-dalszerzője megjelenés előtt álló új lemeze európai turnéján, október 12-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában – írja az MTI.

A nemzetközi könnyűzenei életbe negyedszázada berobbant kanadai-amerikai énekesnő új, immár kilencedik stúdióalbuma, a Such Pretty Forks in the Road május 1-jén jelenik meg, az azon szereplő Smiling című dal pénteken debütál.

A hétszeres Grammy-díjas Alanis Morissette világkörüli koncertsorozata nemcsak új lemezéhez, hanem eddigi legsikeresebb anyaga, az 1991-ben megjelent Jagged Little Pill 25 éves évfordulójához is kapcsolódik.

Morissette az évek során az egyik legnagyobb hatású énekes-dalszerző lett, rendkívül kifejező zenéje és előadásmódja komoly elismerést hozott számára. Fellépett színházi, tévés és filmes produkciókban, ezekhez zenét is írt. Lelkes támogatója a női egyenjogúságnak, 2016-ban elindította a Conversation with Alanis Morissette című műsorát, amelyben szerzőkkel, orvosokkal, oktatókkal és terapeutákkal beszélget számos témában, a lelki fejlődéstől a művészetekig. Tizenkét évvel ezelőtt, 2008-ban adott koncertet a Sziget fesztiválon.

____________________________________________________________________

Fotó:Getty Images