Richard Grenell, az Egyesült Államok németországi nagykövete és Donald Trump balkáni különmegbízottja  lehet az amerikai Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) új vezetője – írja az MTI a The New York Times című napilap hírére hivatkozva. Trump elnök megerősítette az értesülést.

Grenellt az amerikai elnök egyik legodaadóbb híveként tartják számon washingtoni politikai és médiaberkekben. Az utóbbi hetekben balkáni különmegbízottként a Pristina és Belgrád közötti ellentéteket próbálta meg elsimítani – egyelőre kevés sikerrel.

A 17 amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság korábbi vezetője, Dan Coats tavaly július végén mondott le, azóta Joseph Maguire ügyvezető igazgatóként irányította a munkát.

Csütörtökre virradó éjjel  Trump a Twitteren bejelentette, hogy az 53 éves Grenellt jelöli a DNI igazgatójának.

„Rick kiválóan képviselte országunkat, és várom, hogy együtt dolgozhassam vele” – írta a mikroblogban Тrump.

A DNI vezetői megbízatásához szenátusi egyetértés szükséges, tehát az elnök nem kinevezheti, hanem csak jelölheti az új igazgatót.

A Grenell jelölése utáni első kommentárok mindegyike felemlítette, hogy a jelölt a 2012-es elnökválasztási kampányban az akkori republikánus elnökjelölt, Mitt Romney szóvivője volt, és mindig nyíltan felvállalta homoszexualitását.

____________________________________________________________________

Fotó:AP