Letelt a Diamond Princess üdülőhajón február elején a tüdőgyulladást okozó COVID-19 koronavírus miatt elrendelt karantén szerdán, a Japánban tartózkodó brit-amerikai hajó kiürítése előreláthatólag több napot vesz igénybe, írja az MTI.

Noha a fertőzöttek száma kedden elérte az 542-t, az egészséges utasok hivatalosan is elhagyhatják a hajót, amely február 5-e óta vesztegel Jokohama kikötőjében. A fertőzöttek nagyrészt idős emberek, az utasok mintegy fele japán állampolgár.

Szuga Josihide japán kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, Japán mindent megtett a Diamond Princessen lévők egészségének a védelméért. Hozzátette, hogy az üdülőhajó személyzetét további egészségügyi vizsgálatoknak vetik alá. Kató Kaconobu japán egészségügyi miniszter szerdai parlamenti felszólalásában szintén leszögezte, hogy országa mindent megtett azért, hogy a karantén hatékony legyen, beleértve a fertőzöttek kórházba szállítását is.

Kedden több szakértő arra figyelmeztetett azonban, hogy az elkülönítés nem volt elég szigorú. „A hajó a fertőzés forrásává vált” – jelentette ki Nathalie MacDermott, a King’s College londoni kutatóegyetem járványügyi szakértője.

Egy másik brit-amerikai üdülőhajó, a Westerdam Kambodzsában kötött ki múlt pénteken. A fedélzeten tartózkodók közül csaknem nyolcszázan még mindig ott várakoznak, miután a múlt héten egy elengedett utas utólag fertőzöttnek bizonyult. A nő először elhagyta a hajót, és 145 másik utassal együtt Malajziába repült, ott azonban megmutatkoztak nála a kór tünetei. Kórházba szállították, elkülönítették, állapota stabil.

A kambodzsai egészségügyi minisztérium azt jelentette, hogy az orvosi vizsgálatok folyamatban vannak. A minisztérium szóvivője hozzátette, a 781 utas egy része egy fővárosi hotelben várja az orvosi vizsgálat eredményeit, ám hangsúlyozta: semmiféle tünetük nincs.

A dél-koreai betegségmegelőző központ (KCDC) szerdán 15 új megbetegedést jelentett. Az országban így 1038-ra emelkedett a karanténban lévők száma. A központ felhívta a figyelmet arra is, hogy e fertőzöttek közül néhányan nem jártak külföldön az elmúlt időszakban, és nem kerültek kapcsolatba más fertőzöttekkel. A dél-koreai közegészségügyi hivatal ezzel kapcsolatban beismerte, egyelőre nem tudják, ezek az emberek hogyan fertőződtek meg.

Bak Nüng Hu dél-koreai egészségügyi és népjóléti miniszter arra figyelmeztetett, elképzelhető, hogy az átmeneti enyhülés után a járvány újra tetőzni fog.

Észak-Koreával kapcsolatban Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója genfi sajtótájékoztatóján azt mondta, egyelőre nincs jele annak, hogy a járvány ezt az országot is elérte. Hozzátette, hogy a szervezet további laboratóriumi felszereléseket küld Phenjanba a tesztek megkönnyítésére.

Az észak-koreai állami médiában már utaltak rá, hogy találtak fertőzötteket az országban, és a hírt néhány dél-koreai sajtóorgánum is megismételte, ám egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés. A megelőzés céljából Phenjan február elején 30 ezer egészségügyi dolgozót mozgósított.

Szakértők szerint a vírusnak súlyos következményei lehetnek Észak-Koreában a hiányos egészségügyi infrastruktúra miatt.

Nemzetközi segélyszervezetek az Észak-Korea ellen bevezetett kereskedelmi szankciók alóli mentességet kértek annak érdekében, hogy hatékonyabban segíthessék a vírus elleni küzdelmet. A koronavírus-járvány december közepe óta tombol Kínában. A legfrissebb adatok szerint Kína szárazföldi részén 74 185 embert fertőzött meg, és 2004 életet követelt. A szárazföldi Kínán kívül hatan haltak meg a betegségben.