Aleksandar Vučić szerb elnök azt mondta, a soron következő választások sorsdöntőek lesznek, mert a polgárok arról döntenek, hogy folytatódjon-e az eddigi munka és fejlődés, vagy az ország visszakerül az oligarchák, és azok kezébe, akiknek egyetlen politikai eszközük az erőszak, közölte az N1 Televízió.

Az államfő azt mondta, március elsején, negyedikén, vagy hatodikán írja majd ki a választásokat.

Vučić kijelentette, hogy a Szerb Haladó Párt jelenlegi miniszterei közül legfeljebb négy fog a posztján maradni, amennyiben az SZHP nyeri a választásokat.

„Ana Brnabićtyal elégedett vagyok és még néhány személlyel. Nagy változások lesznek, higgyék el! A jelenlegi haladó miniszterek közül kettő, vagy három, esetleg négy marad majd. A többi párt miniszteréről nem lenne tisztességes beszélnem, amíg a pártvezetők nem foglalnak állást” – fogalmazott Vučić.

Nyitókép: N1