Először szedett halálos áldozatot a koronavírus Kínán kívül. A Fülöp-szigeteken egy 44 éves férfi halt bele az új típusú tüdőgyulladásba, élettársát pedig továbbra is válságos állapotban kezelik, tudatja az Euronews.

A manilai kormány kiterjesztette a beutazási korlátozásokat egész Kínára, mivel a fertőzöttek is január végén repülővel érkeztek Hongkongból. Előtte viszont éveken át a járvány gócpontjának számító közép-kínai Vuhanban éltek.

A 11 milliós tartományi fővárost teljes egészében karantén alá vonták a kínai hatóságok. Az óvintézkedések és az új kórház felépítése ellenére azonban 300 fölé nőtt a halálos áldozatok száma és már mintegy 14000 beteget tartanak számon, többségüket Vuhanban és környékén.

Az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, miután a járvány már 20 országra átterjedt. Mindenki máshogy védekezik. Oroszország visszaállította a vízumkötelességet a kínai turistákkal szemben. Az amerikai védelmi minisztérium 1000 fő számára nyitott karanténokat katonai bázisokon. Az Európai Unió eddig 12 tonna védőfelszerelést ajánlott fel Pekingnek, és Magyarország is érintett, hiszen a Hainan Airlines 20 napra beszünteti Csungking-Budapest járatát.


A nyitóképen: Temetkezési dolgozók fertőtlenítik egymást, miután egy testet leszállítottak a vuhani kórházba 2020. január 30-án (Fotó: China Daily CDIC / Reuters)