Kedden a rendőrség őrizetbe vette az ismert újvidéki divattervezőt, fényképészt, Srđan Šveljót, aki DJ Fanatik néven is ismert. Kiskorúakat ábrázoló pornográf anyag készítésével, birtoklásával és terjesztésével vádolják – írja a 021.rs.

Sajtóinformációk szerint a vádlott saját otthonában készített fényképeket meztelen kiskorúakról. A házkutatás során a rendőrség munkatársai megtalálták a pornográf anyagot.

A rendőrség Srđan Šveljót 48 órás előzetes letartóztatásba helyezte, majd az újvidéki Alapfokú Ügyészségen hallgatják ki.

Az ügy azért is érdekes, mert néhány nappal ezelőtt Igor Jurić, a Tijana Jurić alapítvány alapítója azt mondta, hogy tudomása van róla, hogy néhány ismert szabadkai, újvidéki, illetve belgrádi személy molesztálja a gyerekeket, az erről szóló bizonyítékokat pedig átadja a hatóságoknak.

Jurić: Bizonyítékaim vannak, arra hogy befolyásos személyek gyerekeket molesztálnak

„Tudomásom van egy divattervezőről, aki visszaélt helyzetével és meztelenül fotózott gyermekeket. Főleg szegény sorsú gyerekekről van szó, szociális otthonok lakóiról” – mondta többek között akkor Igor Jurić.

____________________________________________________________________

Fotó:021.rs