Ma Újvidéken a Szövetség Szerbiáért (SZS) ellenzéki tömörülés ismét tiltakozást szervez Aleksadar Vučić rezsimje ellen  – írja a 021.rs.

A tiltakozó megmozduláson ezúttal a szerbiai igazságszolgáltatást veszik górcső alá. A Szövetség Szerbiáért közleményben jelezte, hogy teljes mellszélességgel kiáll a független igazságszolgáltatás mellett és támogatásáról biztosítja a bírákat és ügyészeket.

‚‚Elítéljük az állami funkcionáriusok azon törekvéseit, akik azon munkálkodnak, hogy Vučić nevezze ki az ügyészeket és bírákat. A tüntetésen arról is szó lesz, hogy a bíróságok jelenlegi elnökeit, illetve az ügyészeket és az alkotmánybíróság kilenc tagját a jelenlegi  hatalom nevezte ki, amit a rezsimhű propaganda megpróbál eltitkolni’ – áll többek között a Szövetség Szerbiáért közleményében.

A tiltakozó megmozdulás 18 órakor kezdődik a Szerb Nemzeti Színház előtti téren.

_________________________________________________________________________________________________

Fotó:021.rs