Törvényerőre emelkedett csütörtökön a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás, miután a parlament által jóváhagyott egyezményt II. Erzsébet királynő jóváhagyta, tudatja az MTI.

Az uralkodói jóváhagyásról – amely a törvény kihirdetésének felel meg – Nigel Evans, a londoni alsóház alelnöke csütörtök délután egymondatos szóbeli közleményben tájékoztatta a képviselőket.

A Brexit-megállapodás törvénybe iktatását célzó tervezet parlamenti tárgyalása szerda este zárult le. Az alsóház már két hete kényelmes többséggel, 330-231 arányban elfogadta a Brexit-egyezmény ratifikálásához szükséges tervezetet, amely ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé került.

A főrendi tagokból álló, nem választott felsőház több olyan módosítást csatolt a Brexit-törvénytervezethez, amely ellenkezik a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatív párti kormány szándékaival. Így az alsóház szerda délután ismét napirendre vette a tervezetet, és alig két óra alatt sorban, minden alkalommal jelentős többséggel kiszavazta belőle a felsőházi módosításokat.

Ezután a tervezet – a félhivatalos zsargonban parlamenti pingpongnak nevezett eljárás keretében – visszakerült a Lordok Háza elé.

A felsőház kitarthatott volna az általa kezdeményezett módosítások mellett, vagy ragaszkodhatott volna valamilyen kompromisszumos megoldáshoz, és akkor a Brexit-törvénytervezet még néhányszor megjárta volna a két ház közötti utat.

Szerda este azonban a felsőházi tagok erről a lehetőségről lemondtak, és a kiszavazott módosítások újbóli beillesztése nélkül átengedték a tervezetet.

Így a parlamenti tárgyalás szerdán késő este véget ért, és II. Erzsébet királynő formális hozzájárulásával a Brexit-megállapodást törvénybe iktató jogszabály csütörtökön életbe lépett.

Ezzel véglegessé vált az is, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg érvényes határnapján, vagyis jövő pénteken brit idő szerint 23 órakor – közép-európai idő szerint éjfélkor – rendezett módon, ratifikált megállapodással kilép az Európai Unióból.

Boris Johnson a Brexit-megállapodás parlamenti tárgyalásának lezárulta alkalmából tett – a Downing Street által csütörtök hajnalban ismertetett – nyilatkozatában maga is hangsúlyozta: az a tény, hogy a parlament elfogadta a Brexit-törvényt, azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság január 31-én távozik az EU-ból.

Johnson úgy fogalmazott: voltak olyan időszakok, amikor „úgy tűnt, hogy soha nem lépjük át a Brexit célvonalát, ám ezt most megtettük”.

A kormányfő szerint ez lehetővé teszi, hogy az ország maga mögött hagyja az elmúlt három év gyűlölködését és megosztottságát, és a ragyogó, izgalmas jövőre összpontosítson.

A Downing Street tájékoztatása szerint a kilépési megállapodást Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint brit részről Boris Johnson kormányfő várhatóan már a következő napokban aláírja.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint az Európai Parlament január 29-én szavaz a kilépési megállapodásról.

Johnson hivatala szerint amint az összes formális jogi aktus befejeződött, Dominic Raab brit külügyminiszter aláírja a Brexit-megállapodás ratifikációs okmányát, amelyet Brüsszelben még a kilépés napja előtt letétbe helyeznek.