Sőt, egyre jobban igényli az agrárium a jól képzett gépészeket, gépkezelőket és olyan fejlesztőmérnököket, akik képesek lépést tartani a digitalizációval, robotisztikával. A ma megnyíló agrárexpo olyan gépészeti csodákkal mutatkozik be, melyekhez először is milliárdosnak kell lennünk; ha mégsem vagyunk, akkor is találunk kiváló újításokat baráti áron.

Nagy István agrárminiszter próbálgatja a permetezőt, melyet kísérleti parcellákhoz találtak ki (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)

Nagy István agrárminiszter próbálgatja a permetezőt, melyet kísérleti parcellákhoz találtak ki (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)

A régió legnagyobb agrárrendezvénye nyílt meg szerdán a budapesti Hungexpo területén és még négy napig várja az érdeklődőket.  Nagy István agrárminiszter megnyitójában is azt emelte ki, a gépbeszerzés önmagában nem elég, kezelni is tudni kell a gépeket, ami ma már külön képzettséget igényel. Az agrárium területén megvalósuló beruházások folyamatosan nőnek, a magyar gazdák egyre nagyobb összeget költenek gépvásárlásra, ebben nagy szerepe van a kedvezményes agrárhitelezésnek. A miniszter arról is beszélt, hogy a megjelenő járványos állatbetegségekre már elérhetők a megoldások, ehhez minden támogatást megad a tárca a gazdáknak, illetve a sertés- és baromfitartók és tenyésztők számára újranyitják a pályázati lehetőségeket és 1-1 milliárd forinttal támogatják az ágazatot.

Tudták, hogy tejek is taxiznak? (mobil tejpor-bekeverő-kiosztó) (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)

Tudták, hogy tejek is taxiznak? (mobil tejpor-bekeverő-kiosztó) (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)

Harsányi Zsolt a mezőgépkereskedők szövetségének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a középfokú oktatásban egyre csökken a továbbtanulni kívánók száma, az agrároktatásba egyre többen jelentkeznek. Az 1900-as évek elején 1 gazda egymagában 5 ember ellátását tudta megoldani, fedezni; ma egy gazda 155 embert „etet”- mutatott rá a mezőgépkereskedők elnöke arra, hogy merre is tart a világ.

Hagyományosan az agrárexpo megnyitóján adják át a termékfejlesztési pályázatok díjait is. Idén három nagydíjat és kilenc különdíjat ítélt oda a zsűri, változó világunkat jelzi, hogy a hazai termékfejlesztés nagydíját digitalizáció kategóriában nyerte el egy magyar cég, a gépészet és az input most „hátrébb sorolódott”.

Vajon hányan nézegetünk cséplőgépet belülről a mindennapokban? (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)

Vajon hányan nézegetünk cséplőgépet belülről a mindennapokban? (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)

A nyertes újdonságok között van digitális tömegbecslő rendszer, álmainkat valóra váltó traktorok, olyan kispermetező, melyet kimondottan kísérleti parcellák tanulmányozására fejlesztettek, vetőgépekhez és cséplőgépekhez illeszkedő eszközök, és olyan műtrágya is, ami a N kijuttatásban „okosan viselkedik” és stabilizálni tudja a műtrágya ammónium nitrogénjét.

Közel 350 kiállító várja az érdeklődőket termékeivel és fejlesztéseivel és számos konferencia, kerekasztal beszélgetés közül válogathatnak, akik ellátogatnak az évtized első agráros seregszemléjére. A Máv idén is 50 százalékos menettérti kedvezményt ad azoknak, akik bármely magyarországi állomásról utaznak Budapestre.

Az agrárexporól és a díjnyertes újításokról részletes ismertetőt olvashatnak a Családi Kör következő számában.

Rend a lelke... (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)

Rend a lelke… (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)


Címkép: Megnyílt a 2020-as budapesti agrárexpo (Fotó: Szappanos Veronika, SZMSZ)