A 80 éves Thomas Thabane lesothói miniszterelnök pénteken bejelentette lemondását, miután nyilvánosságra került, hogy jelenlegi feleségét, a 42 éves Maesiah Thabanét vádolják az előző feleség 2017-es meggyilkolásának megszervezésével, írja a 444.hu.

Maesiah Thabane jelenleg szökésben van.

Thabane előző feleségét, Lipolelót 58 éves korában gyilkolták meg, két nappal azelőtt, hogy Thabanét beiktatták a miniszterelnöki posztra. A férfi 2012 és 2015 között is volt már miniszterelnök, akkoriban Lipolelo és Maesiah bíróság előtt perlekedtek azon, melyiküket ismeri el a jog Thabane feleségeként. Ezt a pert 2015-ben Lipolelo nyerte, Maesiah-t, akit Thabane törzsi szertartás során vett el, pedig eltiltották attól hogy állami rendezvényeken a miniszterelnök feleségeként szerepeljen, és megvonták tőle a First Ladynek járó állami apanázst is.

A helyzetet bonyolítja, hogy Thabane 2012-ben megpróbált elválni Lipolelótól, viszont ezt a válást sosem ismerte el a bíróság, ezért szólt úgy az ítélet, hogy Thabane első miniszterelnöksége teljes idején mindenképp Lipolelót kell First Ladynek tekinteni. Ez alapján pedig Thabane második miniszterelnökségére is ez vonatkozott volna, ha Lipolelót nem öli meg valaki a beiktatás előtt két nappal.

Thabane egyik lánya mindig is Maesiah-t vádolta Lipolelo meggyilkolásának megszervezésével, a most nyilvánosságra került rendőrségi dokumentumok azonban magát Thabanét is a bűntényhez kötik.


Fotó: Gulshan Khan / AFP