A belgrádi fellebbviteli bíróság megsemmisítette a felső bíróság elsőfokú ítéletét, miszerint  Aleksandar Mitrovićot, a Pink TV tulajdonosának fiat egy éves háziőrizetre ítélik, illetve egy évre bevonják a jogosítványát, mert 2013. július 18-án Belgrádban elgázolt egy kiskorú lányt, aki a helyszínen életét vesztette – írja az RTS honlapja.

Az elsőfokú ítéletben a vádlottatt két vádpontban találták bűnösnek: a közlekedésbiztoság súlyos veszélyeztetése, illetve segítségnyújtás elmulasztása. A fellebbviteli bíróság a második vádpontot teljes egészében elutasította, mert az elévült, az ügyet pedig újratárgyalásra visszautalta a belgrádi egyes számú alapbíróságra.

A fellebbviteli bíróság döntése szerint az alapbíróság nagyobb hangsúlyt kell hogy  helyezzen az információs technológiai szakértő megállapításaira és más megállapított tényekre, illetve a bizonyítékok megítélésére.

Aleksandar Mitrović 2013. július 18-án egy – a Pink TV tulajdonában lévő – BMW típusú gépkocsival a megengedettnél jóval gyorsabban közlekedve elgázolt egy fiatal lányt, aki a piros jelzés ellenére kelt át a gyalogátkelőn. A baleset után továbbhajtott, majd jóval ezután édesapjával együtt ment el a rendőrségre, ahol feladta magát. 2013 július 19-e és október 4-e között előzetes letartóztatásban volt, ha börtönbünttésre ítélik, akkor ezt az időt beszámítják neki.

____________________________________________________________________

Nyitóképünk illusztráció. (Fotó:Piqsels)