Todd Phillips Joker című filmje kapta a legtöbb, tizenegy Oscar-jelölést, Martin Scorsese Az ír című maffiaeposza, Sam Mendes 1917 című első világháborús alkotása és Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje 10-10 kategóriában esélyes a díjra. Az amerikai filmakadémia hétfőn jelentette be huszonnégy kategóriában Oscar-jelöléseit Los Angelesben.

A jelöléseket élőben közvetítették az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) új múzeumából. A jelöltek névsorát Issa Rae és John Cho olvasta fel. Todd Phillips sok vitát kiváltó, sötét és rendhagyó képregényfilmje, a Joker, amelynek globális mozis bevétele már átlépte az egymilliárd dollárt, mások mellett a legjobb film, a rendező, az adaptált forgatókönyv, a vágás és a hangvágás mezőnyben ért el Oscar-jelölést, továbbá a főszerepet alakító Joaquin Phoenix is díjazott lehet.

A legjobb film mezőnybe kilenc produkció jutott be az akadémia tagjainak szavazatai alapján: Az aszfalt királyai, Az ír, a Jojo nyuszi, a Joker, a Kisasszonyok, a Házassági történet, az 1917, a Volt egyszer egy Hollywood és a dél-koreai Élősködők című film.

A legjobb nemzetközi film kategória jelöltjei közé került a lengyel Corpus Christi, az észak-macedón Méz – királynő, a francia A nyomorultak, a spanyol Fájdalom és dicsőség és a dél-koreai Élősködők. Az Akik maradtak című magyar film nem kapott jelölést. Az Élősködők az első dél-koreai film, amely a legjobb film és a legjobb nemzetközi film mezőnyben is Oscar-díjat kaphat.

A Netflix streaming-óriás filmjei 24 jelölést gyűjtöttek, köztük kettőt a legjobb film mezőnyben a Házassági történet és Az ír révén, de jelölést kapott A két pápa című filmdráma és az American Factory című dokumentumfilm is. Utóbbi a Barack Obama volt amerikai elnök és felesége, Michelle Obama által alapított Higher Ground produkciós cég első filmje.

A legjobb színésznő kategóriában Cynthia Erivo (Harriet), Scarlett Johansson (Házassági történet), Saoirse Ronan (Kisasszonyok), Charlize Theron (Botrány) és a Judy Garlandot alakító Renée Zellweger (Judy) lett Oscar-jelölt. A színészek közül Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség), Leonardo DiCaprio (Volt egyszer egy Hollywood), Adam Driver (Házassági történet), Jonathan Pryce (A két pápa) vagy Joaquin Phoenix, a Joker sztárja kaphatja meg az Oscart.

A női mellékszereplők mezőnyéből Kathy Bates (Richard Jewell), Laura Dern (Házassági történet), Scarlett Johansson (Jojo nyuszi), Florence Pugh (Kisasszonyok) és a Botrányban szereplő Margot Robbie került a jelöltek közé. A férfi mellékszereplő kategóriában Tom Hanks (A Beautiful Day in the Neighborhood), A két pápában látható Anthony Hopkins és a Volt egyszer egy Hollywoodban játszó Brad Pitt, valamint Az ír két színésze, Joe Pesci és Al Pacino kaphat Oscart.

Idén ismét nem jelöltek nőt a legjobb rendező-kategóriában, amelynek mezőnyében Bong Dzsun Ho (Élősködők), Sam Mendes (1917), Todd Phillips (Joker), Martin Scorsese (Az ír) és Quentin Tarantino (Volt egyszer egy Hollywood) jutott a díj közelébe. A filmakadémia ugyanakkor kiemelte, hogy rekordszámú, 62 nő kapott jelölést, ami a teljes mezőny csaknem egyharmada.

Az adaptált forgatókönyvek mezőnyében szerepel Az ír, a Jojo nyuszi, a Joker, a Kisasszonyok és A két pápa. Az eredeti forgatókönyvéért pedig a Tőrbe ejtve, a Házassági történet, az 1917, a Volt egyszer egy Hollywood vagy az Élősködők kaphat Oscar-szobrot.

A legjobb egész estés animációs filmek Oscar-jelöltjei közé az Így neveld a sárkányodat 3., a Toy Story 4., a Keresem a testem, a Klaus – A karácsony titkos története és A hiányzó láncszem került be.

Az egészestés dokumentumfilmek mezőnyében az American Factory mellett a The Cave, a The Edge of Democracy, a For Sama és a Méz – királynő is verseng a díjért.

A filmzenék közül a Joker, a Kisasszonyok, a Házassági történet, az 1917 vagy a Star Wars: Skywalker kora nyerhet Oscart. Az ötszörös Oscar-díjas John Williams a Star Wars: Skywalker kora című film zenéjéért idén már az 52. jelölését kapta az amerikai filmakadémiától.

Az operatőri Oscart Rodrigo Prieto (Az ír), Lawrence Sher (Joker), Jarin Blaschke (A világítótorony), Roger Deakins (1917) vagy Robert Richardson (Volt egyszer egy Hollywood) kaphatja.

A smink és haj kategóriában a Botrány, a Joker a Judy, a Demóna: A sötétség úrnője és az 1917 esélyes a díjra.

A legjobb jelmez díja pedig Az ír, a Jojo nyuszi, a Joker, a Kisasszonyok és a Volt egyszer egy Hollywood között dől majd el a filmakadémia tagjainak szavazásán.

A látványtervezés Oscarjáért Az ír, a Jojo nyuszi, az 1917, a Volt egyszer egy Hollywood és az Élősködők van versenyben. Látványeffektusaiért a Bosszúállók: Végjáték, Az ír, Az oroszlánkirály, az 1917 és a Star Wars: Skywalker kora nyerhet Oscart.

A 92. Oscar-díjátadó gálát február 9-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban. A ceremóniának, amelyet az ABC tévécsatorna élőben közvetít Észak-Amerikában és több mint 225 más országban és térségben is sugároznak, idén sem lesz házigazdája. (MTI)