Szombat este Belgrádban megtartották az Egy az ötmillióból tiltakozás ötvennyolcadik rendezvényét.

A résztvevők az egyetem bölcsészkara előtti téren gyűltek össze. A felszólalók egyebek között arra mutattak rá, hogy az oktatási miniszter derűlátó nyilatkozatai ellenére számos iskolában nincs beruházás, gyakran még a kréta is hiányzik, és várat magára a modernizálás, hiszen még a mosdókat sem sikerült mindenhol felújítani.

58. protest #1od5miliona u Beogradu

Posted by 1od5miliona – zvanična stranica on Saturday, January 11, 2020

 

Ezen kívül arról is beszéltek, hogy Aleksandar Vučić diktátorként viselkedik, megsérti az alkotmányt, s megpróbálja megosztani a népet, amire nincs semmi szükség, hiszen mindenki a jobb Szerbiáért harcol.

A tiltakozók a térről a szerbiai elnökség épülete elé mentek, s a séta közben számos helyen megálltak. Az elnökség előtt az egyik szervező azt üzente, hogy az államfőnek meg kellene ismerkednie a tiltakozók nézeteivel. (via RTV)