2017 májusában meghalt egy kétéves amerikai kisfiú, Jozef Dudek, mert odahaza rádőlt az IKEA 32 kilós, MALM nevű fiókos szekrénye. Az ügyben most született bírósági ítélet, ez alapján az IKEA 46 millió dollárt kénytelen fizetni a fiú szüleinek, írja a 444.hu a BBC hírére hivatkozva.

„Sosem gondoltuk, hogy egy kétéves gyerek képes lenne felborítani egy 76 centi magas szekrényt. Csak később tudtuk meg, hogy a tervezése miatt eleve instabil volt” – írták közleményükben a szülők, Joleen és Craig Dudek.

Ezzel arra utaltak, hogy erről a modellről az utóbbi években kiderült: ha nem rögzítik őket a falhoz, könnyen rádőlhetnek a beléjük kapaszkodó gyerekekre. Az IKEA az utóbbi években több tízmillió szekrényt és polcot vont vissza, miután a fogyasztóvédelem veszélyesnek minősítette őket.

„Azért mondjuk el a történetünket, mert szeretnénk, ha más családoknál nem történne meg ugyanez.” A szülők egymillió dollárt ajánlottak fel olyan szervezeteknek, amelyek azon dolgoznak, hogy megvédjék a gyerekeket a különböző, veszélyes termékektől.

Az amerikai fogyasztóvédelmi ügynökség, a CPSC adatai szerint a kaliforniai kisfiú a nyolcadik jelentett áldozat volt, aki hasonló balesetben halt meg az utóbbi évtizedekben.

____________________________________________________________________

Fotó:AFP