Évekig hallgattuk Aleksandar Vučić ötszáz eurós átlagfizetésről szóló ígéreteit. A múlt szombattól már nem az ötszáz a varázsszám, hanem a 2025 és a kilencszáz – 2025 végére kilencszáz euró lesz az átlagfizetés. Ezzel az ígérettel foglalkozott a Danas gazdasági rovatának vezetője, Aleksandar Milošević, aki az agárversenyek csalinyúljához hasonlította ezeket a röpködő számokat.
– Érdekesek a kutyaversenyek. Nem a frenetikusan ordibáló, őrjöngve szurkoló emberek miatt, akik annak a kutyának drukkolnak, amelyikre fogadtak, és még kevésbé a hiábavaló, szüsziphoszi versenyben kimerült kutyák miatt. Nem. A kutyaversenyek a csali miatt érdekesek.
Az az egy csali miatt, amit valamilyen mozgó szerkezetre kötnek rá és körbe-körbe megy a versenypálya mentén, és mindig néhány lépéssel a leggyorsabb kutya előtt van. A csali, ami minden kutya álma, olyan finom, annyira kívánatos és olyan átkozottul elérhetetlen, az a verseny lelke. Miatta futkosnak fejvesztve a kiskutyák, őt nézik, utána vágyódnak és benne hisznek.
Az a műcsali, ami a hipnotizált agarakat vezeti ugyanazon az egy pályán, egy pontra koncentráló, se jobbra se balra nem kitekingető tekintettel, az számunkra, emberek számára az 500 eurós fizetés. Évek óta ugyanannak a trükknek ülünk fel, túl gyengék vagyunk ahhoz, hogy ellenálljunk a vágyódásnak, hogy a csali igazi is lehet, hogy finom és elérhető – írja a szerző, aki szerint fárasztó már azt hallgatni, hogy majd jövőre, hogy decemberben, hogy a jövő évi átlagfizetés, hogy majd szeptemberben – 500 euró lesz.
– Négy év ígérgetés után, hogy „épphogy csak nem”, 500 euró lett a fizetés. Vagyis még nem, de most tényleg – épphogy csak nem. És amikor azt hittük, megvan, befejeztük a versenyt és pihenhetünk egy kicsit, a csali elmozdult – utal Milošević Vučić kijelentésére, amely szerint „2025. végére 900 euró lesz a fizetés”.
A szerző felsorolt adatai szerint a szerbiai munkások legalább felének 300 eurónál kisebb a fizetése.
– 2017-ben a lakosság szegényebb 50 százalékának nem volt nagyobb a havi bevétele 28 272 dinárnál. A legszegényebb 30 százaléknak 20 ezer dinárnál kisebbek voltak a bevételei. 2017-tól máig 17 százalékkal nőttek a bérek. Tehát, Szerbiában minden második polgár még mindig 300 eurónál kevesebbet keres. Most meg 900 eurót ígérnek neki.
Össze tudja-e szedni magát az az ember, és lesz-e kedve gondolkodni ezen? Megnézi-e valaha is a számokat. Kimondja-e – ez lehetetlen – teszi fel a kérdést a rovatvezető, aki szerint ha csak a számokat nézzük, alaptalan az ígérgetés: mondjuk azt, hogy ma valóban 500 euró az átlagfizetés, akkor ahhoz, hogy hat év múlva 900 euró legyen, hat éven keresztül minden évben 10 százalékkal kellene, hogy növekedjen. Miből?, kérdezi a szerző.
A teljes írást itt találják.
Ezt is megértük
Mit várunk 2020-tól és úgy általában az új évektől Szerbiában? Ezzel a kérdéssel foglalkozott Nadežda Milenković a Peščanik internetes portál jegyzetírója az újév beköszönte előtt. Szerinte már az is valami, hogy megérjük az új évet, ha már az államfő által ígértekre még várni kell – repülő kínai autók, hazai aranykor, Oliver Ivanović gyilkosának neve, a doljevaci fizetőkapu kameráinak felvételei stb.
– Egy valami viszont biztos. Még ha át is alusszák az új év kezdetét, amikor felébrednek, az biztosan ott lesz. És mivel a hatalom csak ezt az egy dolgot nem tudja elvenni önöktől – bizton számíthatnak rá, hogy tönkre fogja tenni. Mert ez a hatalom még azt sem hagyja, hogy az ember nyugodtan ünnepeljen vagy gyászoljon. Túlzásba viszi majd a gratulációkkal, amit mindenki kénytelen lesz néhányszor közölni, csüng majd a szerencsétleneken, akiknek dolgozniuk kell, berontanak a szülészetekre, hogy zaklassák a kismamákat, és azon sem kellene meglepődni, ha valamilyen hollywoodi sztárként, meghívó nélkül berontanak esküvőkre, csak hogy a riporterek őket filmezzék.
Amikor mégis sikerül majd – mindenek után, amit ezzel a hatalommal át kell élniük – néhány pillanatot egyedül eltölteniük, eszükbe ne jusson azt gondolni, hogy „csak egészség legyen”. Nem úgy kezdtek bele az életbe, hogy csak ne legyen rosszabb. Gyerekkorukban se az volt a vágyuk, hogy „csak egészség legyen”. Nem, hercegek és hercegnők akartak lenni, majd később pilóták, balett-táncosok, jótevők, vitézek, majd megint hercegek és hercegnők, ha máshol nem, saját életük hercegei.
Nehogy elveszítsék az életkedvüket. Ne hagyják, ha csak egy rövid időre is, hogy valamilyen félelem, megaláztatás, rosszullét arra kényszerítse önöket, hogy megelégedjenek azzal, hogy épek, egészségesek. És azzal, hogy nem lett rosszabb.
Túl jók önök ehhez. Ne hagyják, hogy holmi semmirekellő gazemberek és csirkefogók legyőzzék önöket. Szedjék össze magukat. Ébredjenek fel és álmodjanak – írja újévi köszöntő helyett Nadežda Milenković.
Az eredeti jegyzetet ide kattintva olvashatják.
Egy párt
Egy, a napokban megjelent felmérés szerint az SZHP-nek 619 ezer tagja van. Azzal, hogy ez mit jelent Szerbia politikai életére és a társadalom egészére nézve, a Danas napilap szerkesztőségi kommentárban foglalkozott.
Az újvidéki székhelyű Központ a Társadalmi Stabilitásért (szóvivőjük, Predrag Rajić a Pink tévé gyakori vendége) készítette az említett felmérést. A 619 ezer személy az ország teljes népességének majdnem 10 százaléka. Összehasonlításképp, a 150 milliós Oroszországban a hatalmi Egységes Oroszországnak körülbelül 2 millió tagja van, írja a Danas.
– Helyesnek tűnik azon szociológusok megállapítása, akik szerint még mindig egypártrendszerben élünk, ugyanis a meglévő adatok szerint a Szerb Kommunista Szövetségnek 900 ezer tagja volt. Ha pedig továbbvisszük ezt a gondolatot, azt is mondhatnánk, hogy kétpártrendszerben élünk, ahol két hatalmon lévő párt van, az SZHP mellett Dačić SZSZP-je. A szocialisták megközelítőleg 400 ezer szavazatot kapnak a választásokon, amit ha összeadunk az SZHP-tagok számával, körülbelül egymillió személyt eredményez, akik, még ha kelletlenül is, de a politikai rendszerünk hordozói – állapítják meg a Danasnál, hozzátéve: jól illik az antirendszer megnevezés erre az állapotra, mivel a rendszer lelke a korrupció, megvesztegetés, a kétes eredetű tőke és a kapzsi meggazdagodás, de nem piaci szabályok között, hanem a közérdek kárára, amihez elengedhetetlenül szükség van a klasszikus értelemben vett bűnözőkkel történő együttműködésre is.
– Az egyszerű emberek, annak a több mint félmillió tagot számláló hadseregnek a tagjai pedig a politikai szabadságukkal, a szavazatukkal, a családtagjaik szavazatával, hűségükkel és munkakötelezettségükkel járulnak hozzá. Ami nem más, mint az SZHP és annak vezetője számára fontos gyűlések, események látogatása stb. Ennek fejében pedig marad a remény, hogy állami munkahelyet vagy másfajta állami segítséget kapnak, annak ellenére, hogy az nem az SZHP, még kevésbé az SZHP „topmenedzsereinek” tulajdona, hogy saját belátásuk szerint osztogatni tudják – írják a lapnál.
A Danas szerint ez a rendszer önmagát fogja felemészteni.
– A haladók az SZHP-n belül komolyabb csatákat vívnak egymással, mint a legnagyobb ellenségeikkel, a gyengécske Szövetség Szerbiáért csoportosulásban lévőkkel. Ebben a harcban egy szabály van – hogy nincs szabály. Ezért kívülről nem is lesz látható, mikor szakad szét az SZHP és veszíti el a hatalmat, és mikor tesz majd úgy az a félmillió tagjuk, mintha soha életükben nem hallottak volna az SZHP-ről, nemhogy tagjai lettek volna – vélik a napilapnál.
Az eredeti kommentárt itt olvashatják.
