Az újvidéki autósiskolákban nyolcezer dinárral drágul a B kategóriás jogosítvány megszerzése, a legtöbb városban azonban – egyelőre – nem változnak az árak, írja a Blic.

Január elsejétől Újvidéken a vizsgabejelentéssel, orvosi bizonylattal és elsősegély vizsgával együtt összesen mintegy 95.000 dinárba, vagyis 800 eurónál is többe fog kerülni a B kategóriás jogosítvány megszerzése. Az autósiskolák szerint a drágítást az energiahordozók, a bérek, az adóterhek és egyéb járulékok összegének emelkedése indokolta.

Milan Mudrinić az újvidéki autósiskolák egyesületének elnöke azt mondta, az árakat már tavaly emelni kellett volna, amikor életbe lépett az új közlekedésbiztonsági szabályzat.

– Az autósiskolák tulajdonosai maguk döntik el, hogy milyen mértékű lesz a drágulás, de én úgy gondolom, hogy mintegy nyolcezer dináros áremelkedésre számíthatunk. Utoljára 2012-ben volt árkiigazítás, amikor bekerültünk az ÁFA rendszerbe. Akkor egy liter üzemanyag ára 108 dinár volt, most pedig 160 dinárba kerül. A káderhiány is gondot okoz, mivel sokan más szektorban keresnek munkát, vagy külföldre mennek. Ahhoz, hogy megtartsuk oktatóinkat, béremeléssel is ösztönözni kell őket. Mi már kezdeményeztük az államnál, hogy állítsa vissza a 15 évvel ezelőtti állapotokat, vagyis, ha újból az oktatási rendszer keretében működhetnénk, akkor az alacsonyabb adókulcs miatt a gépjárművezetői vizsga ára is alacsonyabb lenne – mutatott rá Mudrinić. Hozzátette, 2012 óta új rendszer szerint dolgoznak, amely az tanfolyam, illetve a vizsgáztatás magasabb színvonalát irányozza elő. Minden autósiskolának ugyanis rendelkeznie kell saját, vagy bérelt tanpályával.

Mudrinić szerint a városok zömében halogatták az áremelést, de például Szabadkán már egy éve 95.000 dinárba kerül a vizsga, ezzel pedig ez a város a legdrágábbak közé tartozik az országban. Újvidék mellett Zomborban is drágulás esedékes, ahol ugyancsak nyolc-tízezer dinárral lesz drágább a jogosítvány megszerzése. Ezt az információt a szerbiai autósiskolák gazdasági kamarája is megerősítette.

Belgrádban egyelőre nem emelkednek az árak, a szerb fővárosban a gépjárművizsga valamennyi költsége – beleértve az orvosi vizsgát és a elsősegélyt is – átlagosan 75.000-80.000 dinárba kerül.

Milan Todorović a belgrádi autósiskolák egyesületének elnöke szerint, amennyiben folytak is bizonyos egyeztetések az áremelésről, ez nem egyesületi szinten történt.

– Elképzelhető, hogy bizonyos tulajdonosok tervezik az árkiigazítást, de arról nincs tudomásom, hogy megegyezés született volna, hogy mindenki árat emel.

Kragujevacon a B kategóriás tanfolyam valamennyi költséggel együtt mintegy 75.000 dinárba kerül. Az autósiskolák képviselői is az új közlekedésbiztonsági szabályzat életbe lépése óta emlegetik az áremelés szükségét, de erre egyelőre még nem került sor. Nišben 73.000 dinárért lehet jogosítványhoz jutni. A dél-szerbiai városban is az áremelést tervezik, de az ottani autósiskolák eddig még nem tudtak megegyezni, hogy mikor és milyen mértékben emeljék az árakat.

– Egy B kategóriás tanóra kereskedelmi ára legalább 2200 dinár kellene, hogy legyen de Szerbiában átlagban mindössze 1300 dinárt kell érte fizetni. Nincs már ember, az oktatók nem akarnak alacsony fizetésért dolgozni, és a legtübben azt fontolgatják, hogy inkább elmennek teherautót vezetni, amivel sokkal több pénzt kereshetnek. Az újvidéki oktatók fizetése magasabb, mint az ország déli részében, és innen adódik az árkülönbség. Másfelől, az újvidéki és a szabadkai iskoláknak új járműveik vannak, amelyek húsz-harmincezer euróba kerülnek. Belgrádban a nagy konkurencia miatt egyelőre nem várható áremelés, mert ott azon versengenek, hogy ki nyújt olcsóbb szolgáltatást, a nagyszámú jelentkezőnek köszönhetően pedig ki tudják gazdálkodni a költségeket – magyarázta Mladen Rašeta, a szerbiai autósiskolák gazdasági kamarájának illetékese.