– Olyan információk jutottak a birtokunkba, amelyek azt bizonyítják, hogy Urbán Zsuzsanna igazgatóként komoly mulasztásokat vétett, amit az illetékes szervek is feltártak – mondta Pék Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője azon a sajtótájékoztatón, amelyet szerdán tartottak meg, s amelyet azért hívtak össze, hogy elmondják, a megbízott igazgató miért nem élvezte a VMSZ támogatását az igazgatóválasztás során.

Pék Zoltán azt is elmondta, hogy az oktatási miniszter 2019-ben több mint harminc iskola igazgatóját mentette fel tisztségéből azzal az indoklással, hogy törvénytelenül működtették az általuk vezetett intézményeket, s hozzátette, a leváltandó iskolaigazgatókat neveit tartalmazó listán Urbán Zsuzsanna neve is szerepelt. Az akkor még Stevan Sremac Általános Iskola igazgatójának a neve a Nagybecskereki Iskolaigazgatóság javaslatára került fel a listára.

Pék Zoltán közölte, hogy akkor a párt közbenjárásának köszönhetően nem került sor a leváltására, mivel egy megszűnőfélben levő iskola igazgatói pozíciójáról volt szó. Pék elmondta még, hogy megkérték Urbán Zsuzsannát, ne jelentkezzen az új iskola igazgatói pályázatára, ő azonban mégis beadta a jelentkezését a Petőfi Sándor Általános Iskola pályázatára, majd hiába kérték, vonja vissza a pályázatát, ő ezt nem tette meg.

– Az önhatalmú döntések meghozatala az új intézményben is folytatódott, amit az is jelez, hogy az újonnan megalakult általános iskolák közül csak a Petőfi Sándor Általános Iskolának nem fogadták el a munkahelyek besorolását felölelő programját, mivel állandó munkaviszonyban lévő szakpedagógusokat nem részesített előnyben az órák elosztásánál, ellenben nem megfelelő végzettséggel rendelkező embereknek biztosított munkát; a tanévkezdéskor törvénytelenül osztotta szét az órákat és hasonlók – emelte ki Pék Zoltán a Vajdaság Ma tudósítása szerint.

Pék elmondta még, hogy a megbízott iskolaszék tagjaival is megismertették az ügy részleteit, akik ennek tükrében a másik jelöltet, Gordán Kolost javasolták a tisztségre. A köztársasági képviselő szerint azért támogatják az iskolaszékhez hasonlóan Gordán Kolost, mert úgy gondolják, esélyt kell adni a Petőfi Sándor Általános Iskola dolgozóinak, hogy egy új igazgatóval ismét törvényes keretek között tudjanak minőségi oktatást biztosítani a diákok számára.

A Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatói pályázatára hárman jelentkeztek, Gordán Kolos, Molnár Gábor Klára és Urbán Zsuzsanna, azonban Molnár Gábor Klára a dolgozói ülésen visszavonta pályázatát. A munkavállalók közül 54-en Urbán Zsuzsannára, 38-an Gordán Kolosra szavaztak, az iskolaszék viszont úgy döntött, hogy Gordán Kolos a megfelelő  jelölt, s az iskolaszék szavazását már ő nyerte meg 5:3 arányban.

A VMSZ szerdai sajtótájékoztatójára sem a Szabad Magyar Szó, sem a Családi Kör nem kapott meghívót.

Urbán Zsuzsanna: Felbosszant, hogy a közösséget büntetik azért, mert nem vonom vissza a pályázatomat