A Szövetség Szerbiáért mozgalom bejelentette, hogy péntek déltől este 8 óráig zárlat alá veszik a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületének bejáratát – írja az RTV honlapja.

Vuk Jeremić, a Szövetség Szerbiáért egyik vezetője szerint ez egy figyelmeztetés lesz a közmédia dolgozóinak.

„Ez egy figyelmeztetés és egyben kérés a közmédia dolgozói felé, hogy munkájukat professzionálisan és becsülettel végezzék” – mondta Jeremić, aki arról is beszélt, hogy a rendőrség nem adott engedélyt a megmozdulásra, ennek ellenére megtartják a tüntetést.

Az ügy kapcsán az RTS  vezetősége úgy értékelte, hogy ez egy elfogadhatatlan és veszélyes kezdeményezés. Azon a véleményen vannak, hogy az, aki ilyennel próbálkozik ne számítson arra, hogy a médium teret ad nekik az ilyen jellegű politikai eszmék, valamint az erőszakos viselkedés hirdetésére.

Közleményükben azt is hangsúlyozzák, hogy az elmúlt egy évben a szerbiai közmédia foglalkoztatottjai nagy nyomásnak voltak kitéve, amelyek miatt időnként nem voltak képesek professzionális szinten ellátni munkájukat.

___________________________________________________________________

Fotó:RTS