A kamion Kaliforniától Pennsylvaniáig ment 12 államon keresztül, a rakterében 18 tonnányi vajjal – írja a HVG.hu.

A távolság, amit a Plus.ai szoftvercég mesterséges intelligenciával ellátott járműve megtett, 2800 mérföld – 4500 kilométer – volt.

Az út során néhányszor meg is kellett állnia a kamionnak, méghozzá emberi okból, mert a kamionon volt biztonsági személyzet. Ugyanakkor hangsúlyozták, egyetlen alkalommal sem kellett átvennie a kontrollt az autó felett.

Az autó érzékelőkre, kamerákra, radarokra és a Lidar technológiára támaszkodó rendszert használ, ami nagyon hasonló a többi önvezetést tesztelő cégéhez, például ahhoz, ami az Uber önjáró Volvóiban található.

A Plus.ai az egyik első olyan cég, aminek engedélye van önvezető járműveket tesztelni közforgalomban is az amerikai utakon. A kocsijuk a közel háromnapos úton éjjel és nappal is ment, olyan helyeken is, ahol alagutak voltak vagy útjavítási munkák folytak.

A jelenleg még startup státuszú Plus.ai-nak az a célja, hogy 2023-ra már készen legyenek a termékkel, és meg is lehessen vásárolni egy önjáró kamiont. A Plus.ai 2016 óta működik, az alapítói a Stanford egyetemen végeztek és hamar felismerték, hogy az árufuvarozás az, ahol lehet keresnivalójuk, mert az Egyesült Államokban ebben az ágazatban van az egyik legnagyobb munkaerőhiány.

___________________________________________________________________

Fotó:HVG.hu