A szerb kormány elfogadta annak a rendeletnek az alkalmazását, amely lehetővé teszi, hogy Szerbiában magánszemélyek is fizessék az úgynevezett öko-illetéket, ha bizonyos mértékben szennyezik a környezetet – írja a 021.rs.

A rendelet alapján minden jogi, illetve magánszemély fizeti majd ezt az illetéket, amennyiben szennyezi a környezetet. Az illeték összege 1.200 – 2.000.000 dinár lesz, a szennyezés mértékétől függően.

A Blic szerint az öko-illeték azokat a háztartásokat érinti majd, amelyek környezetszennyező fűtőberendezéseket, illetve olyan vegyszereket használnak, amelyek később hulladékká válnak. Ezek a háztartások évi 1.200 dinárt fizetnek majd.

A legtöbbet, akár évi 2 millió dinárt a bányászattal foglalkozó cégek fizetik majd, de ebbe a kategóriába tartoznak azok a vállalatok is, amelyek fafeldolgozással foglalkoznak, műanyagot állítanak elő, illetve a textilipari vállalkozások.

A második csoportba az állattenyésztők, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemek, illetve a tejüzemek és fagylaltkészítő cégek tartoznak, a harmadik csoportot pedig a különböző kis- és nagykereskedések alkotják.

A cégeknek eddig is kellett fizetni öko-illetéket, de terület, illetve bevétel után. Az új rendelet értelmében minden jogi személy a szennyezés mértékével megegyező illetéket fizet.

A kormány szerint a rendelettel Szerbia teljesíti az ide vonatkozó Európai Uniós normát.