Egyre nagyobb a felháborodás a szabadkaiak körében amiat, ahogyan a városvezetés igyekszik reklámtáblákkal elcsúfítani a sétálóutcát. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy ezeknek a reklámtábláknak nincs ott a helyük, csak belerondítanak a városképbe, s ezért mielőbb el kell őket onnan távolítani. Egy reklámtábla bérelti díja 290 euró/hó. Volt, aki elkeseredettségében meg is jegyezte, majd tavasszal lesz csak „gyönyörű” a sétálóutca, amikor mindegyik reklámtábláról Szerbia elnökének mosolygós arcképe köszön majd vissza, ugyanis nagyon valószínű, hogy a Szerb Haladó Párt az összes reklámhelyet kibéreli majd.

A szabadkai Természet és társadalom Polgári Kezdeményezés úgy döntött, hogy aláírásgyűjtést szervez a reklámtáblák eltávolításáért, valamint egy tüntetést is tető alá hoz, amelyet december hetedikén 12 órai kezdettel tartanak a Népszínház előtt.

A szervezet közleményét változtatás nélkül közöljük:

„A városunk, amelyet ismerünk, haldoklik, vagy lehet, pontosabb megfogalmazás lenne, ha azt mondanánk, hogy már halott. A polgár már nem létezik. Csak tagok vannak, és azok, akik nem tagok. Csak a tagoknak van joguk az élethez, a munkához, a többiek másodrendű polgárok. Azoknak pedig, akik valamivel többet érnek, mindenhez joguk van. Joguk van ahhoz, hogy lerombolják a város kulturális örökségét, és hogy azok romjain felépítsék a pénzgyáraikat. Semmi más nem érdekli őket.

Milyen szerencsétlen, telhetetlen személyiség az, aki ilyen gátlástalanul rabol és rombol? Lehet, hogy ez a mániákus rohanás a szerencse után, amit lehetetlen megfogni? A pénz tényleg mindennél fontosabb? Nem azért vannak tisztségben, hogy a közjót óvják?

Valóban egyáltalán nem számít, hogy tönkreteszik az itt élők városát? Mi egyáltalán nem vagyunk fontosak? Hogyan lehet az egyik és a másik gyönyörű sétálóutcából világító temetőt csinálni, ahova a jó ízlést, a mértéktartást és a józan észt temették el? Nem akarjuk lépten-nyomon a reklámtáblákat látni és kerülgetni, úgy hogy közben ne lássuk a szép épületeinket és utcáinkat! Séta közben nem akarjuk, hogy az arcunkba másszon, hogy mit vegyünk, vagy hogyan gondolkodjunk!

Ez városgyilkosság és bűntett! Néhány ember miatt, akiknek a zsebében landol a profit, mindnyájan elköszönhetünk a városi kilátástól. Ez még turisztikai szempontból is teljesen átgondolatlan és kontraproduktív.

A város, amely egykoron a kultúra mintapéldája volt, ma sárban fetreng. Lépten-nyomon eltiporják a szabadságot. A kultúra kétes hagyományok szintjére süllyedt. Mit hagyunk magunk után, van-e jogunk arra, hogy most és itt alkossunk? Van-e jogunk gondolkodni és megkérdőjelezni dolgokat? Ez egy olcsó szórakozást nyújtó zsibvásár lett, drágán megfizettetett selejttel, ami most gátlástalanul csillogva mossa ki az agyunkat.

A sétálóutcákon elhelyezett óriási reklámok a legutóbbi bizonyítéka annak, hogy ebben a városban olyanok vannak hatalmon, akik vagy nem tudják, mit tesznek, vagy annak az ellenkezőjét teszik, amit kellene, az pedig mindenekelőtt a város és a város lakóinak megóvása és megtisztelése.

Miért nem így cselekednek? Mindannyian tudjuk. És mind vétkesek vagyunk, ha hallgatunk és tűrünk. Ők nyilvánvalóan nem szégyellik magukat.

Ezért meghívjuk önöket a polgári tüntetésre és aláírásgyűjtésre, ami a városunk kulturális örökségének megrongálásának a megállításáért szól. Szombaton, december 7-én 12 órától a Népszínház épülete előtt várjuk Önöket. Addig pedig, ha tehetik, aktívan vegyenek részt az aláírások gyűjtésében a barátoknál, szomszédoknál, rokonoknál: a petíció űrlapját, ami a facebook eseményünkön lesz letölthető a napokban, nyomtassák ki, írassák alá azokkal, akik nem értenek egyet a városunk kulturális örökségének rombolásával, és adják át a tüntetésen a szervezőknek.

Közösségben az erő!” – áll a Természet és társadalom Polgári Kezdeményezés közleményében.

Nyutókép forrása: gradubotica.co.rs