A Mi Hazánk Mozgalom egészen új módon mutatja be, hogyan kell ma megóvni Magyarországot. A „helytelen” szobrokat nemcsak leverni kell a köztereken, de a Dunába is kell hajigálni őket.

Kolodko Mihály kárpátaljai szobrászművész évek óta örvendezteti meg Budapestet (is) miniszobraival, melyeket eleinte odalopott a helyszínekre, újabban viszont már hivatalos átadások keretében helyez el. Az alkotásokat nem lehet nem szeretni, hiszen olyan figurákat mintázott már meg, mint Breki, a NagyHohoho horgász főkukaca, Mekk mester vagy akár Liszt Ferenc (a Liszt reptéren), Herzl Tivadar (a zsinagógánál), vagy egy szovjet ‘56-os tank, amely lekonyult csővel áll a Parlamenttel szemben. A szobrok annyira kicsik, hogy akinek mégsem tetszenek az ötletes alkotások, az észre sem veszi őket.

Kolodko Mihály miniszobrait szereti a közönség, Breki Szabadság téri szobrát például rendre felöltöztetik, sálat kap a téli szezonban, nehogy megfázzon. Ugyanitt, a Szabadság téren helyezte el legújabb alkotását múlt héten a művész. Itt ékeskedik 1945 óta a sokat vitatott Szovjet hősi emlékmű is, a tetején virító ötágú csillaggal. Kolodko erre reflektálva, nyilvánvalóan ironikus célzattal egy apró usánkát alkotott a térre.

A Mi Hazánk úgy ünnepelte a Szovjetunióba hurcolt áldozatok tegnapi emléknapját, hogy szétverték a szobrot. De nem ám az igazi, 15 méter magas emlékműnek estek neki (miért is nem annak?), hanem az azt kifigurázó mini usánkának. Dr. Fülöp Erik úgy magyarázta tettét a párt közleményében, hogy „Az egy diktatórikus rendszer jelképe… nem való a 21. században sem Magyarországra, sem máshová”.

A magyar országgyűlés képviselője számára nem volt elég a rombolás, le is vitte a szobrocskát a Dunához és belehajította a vízbe, a párt pedig megerősítette, hogy „azt méltó helyére juttatta”.

(Csak nagyon, nagyon halkan, magunkban merjük megjegyezni, hogy 1944-ben ugyaninnen lőtték a Dunába a zsidókat a nyilasok valami nagyon hasonló megjegyzéssel. Véletlen lenne?)


A „bűnös” miniszobor: Kolodko Mihály Usánkája a budapesti Szabadság téren, mielőtt a Mi Hazánk Mozgalom politikusa (doktori címmel a neve előtt!) leverte volna onnan és a Dunába hajította volna (Fotó: Kolodko Mihály Facebook-oldala) A lenti videó pedig a szobordöntögető-hajigáló akció „hivatalos” dokumentációja.