A Goodwill Pharmába és a Palicsi Pincegazdaságba is ellátogatott szombaton a szerb elnök, tudósít a Pannon RTV.

– Ezek a fejlesztések jelentősen hozzájárulnak Szabadka, és ezzel az egész ország további gazdasági fellendítéséhez – jelentette ki a Aleksandar Vučić.

– Négyszáz, főleg startup vállalkozást indítottunk a gazdaságfejlesztés alatt, a 300 millió eurós keretből 150 millió a Prosperitati Alapítványon keresztül érkezett az országba, 150 millió pedig az önrész és a hitelkonstrukció – jelentette ki Pásztor István a Palicsi Pincegazdaságban. Szerbia egy olyan ország, ahol lehet emberhez méltóan élni – tette hozzá a tartományi képviselőház elnöke.

– Az összesen 48 kiíráson 12 és félezer a sikeres pályázó, és ezzel sokat tettünk, hogy az emberek szülőföldön maradjanak, versenyképesek legyenek a vállalkozások, megerősödjön a gazdaságunk, 3000 új munkahelyet hoztunk létre és most 3 új pályázatot nyitottunk, folytatjuk a fejlesztést – szögezte le Pásztor István.

Prosperitati: Gyógyszergyár és gyümölcsfeldolgozó üzem épült a magyar kormány támogatásával

Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának államtitkára és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Szabadkán a Goodwill kft. új gyógyszergyárát adta át. A projekt összértéke 4,7 millió euró, ehhez a magyar kormány a Prosperitati Alapítványon keresztül 1,4 millióval járult hozzá. Palicson az Andex kft. üzemét adták át rendeltetésének.