A tudományos kategóriában a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanára, Esztelecki Péter kapta a Stádium-díjat. Az első három között végzett még egy bolyais: a képzőművészeti szak tanára, Balla Ákos a művészeti kategória harmadik helyezettje lett, őt a kishegyesi Rúzsa Magdi és Orsós Krisztián néptáncos, a pécsi Zsolnay Vilmos Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója előzte meg.

A közélet kategória díját Kubik József, a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Informatikai Szakgimnázium tanára kapta meg.

Az ünnepség végén Orsós Krisztián egy cigánytáncot adott elő, majd a zsúfolásig megtelt díszterem vendégei megtekinthették Fazekas István drámaírónak a gróf Széchenyi Istvánról szóló monodrámáját Jánosi Dávid színművész előadásában.

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a múlt évben a Kárpát-medencében lévő magyar középiskolák diákságának a nemzeti és a keresztény értékrend megszólítása érdekében megalapította a Stádium-díjat. A Széchenyi István szellemiségét szimbolizáló díj a diákság szavazata alapján három kategóriában adományozható azoknak, akik a közéletben, a tudomány és a művészet területén Széchenyi István szellemiségével összefüggésbe hozható jelentős tevékenységet végeztek, vagy jelentős eredményt értek el. A díj adományozására a Kárpát-medencében lévő magyar középiskolák diáksága tehet javaslatot oly módon, hogy minden év január 1-től a márciusi ifjak emlékét felidéző Nemzeti Ünnepünkig (március 15-ig) a díjazottakra az illetékes diákönkormányzatnál, vagy az iskola vezetőségénél írásban jelölteket állíthat. Az iskolák az írásbeli jelöléseket legkésőbb március 25-ig megküldhetik a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumának.

A díj társadalmi fővédnöke Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a család részéről felkért fővédnök gróf Széchenyi Géza, gróf Széchenyi István dédunokája.

A közélet kategória végeredménye:

  1. Kubik József (71,9%)
  2. Orbán Zsolt (13,8%)
  3. Tokay Rozália Anna (5,2%)

A művészeti kategória végeredménye:

  1. Orsós Krisztián (61,5%)
  2. Rúzsa Magdi (12,7%)
  3. Balla Ákos (8,1%)

Esztelecki Péter az oklevéllel (Magyar Nemzet)

A tudományos kategória végeredménye:

  1. Esztelecki Péter (39,3%)
  2. Orbán Zsolt (33,9%)
  3. Erdős Mátyás (14,6%)