Láttam Ozirisz álmában hajókat eltűnni,
Láttam ötágú
csillagködben nemzedékeket szertefoszlani.
Hallottam a legénység utolsó sikolyát, miközben én is túlélésért könyörögtem, valahol az egyik mellékhelyiség mélyén,
állítólag a kapitány is sírt a parancsnoki hídon, de ebben nem vagyok biztos.
A Mindenható hallgatott, és ma sem igazán szószátyár.
Röhög továbbra is a markába. Hű, mekkora tripp! Kellett ez nekünk?
És valljuk be, humorérzéke sincs az öregnek.
És, most, Beáta, te ármánykodó, álnokul édes álom: hozz még egy sört és kérlek mosolyogj,
Mielőtt meghúzom a ravaszt.
Ígérem, nem bántok senkit, semmit sem.
Ez a tánc az utolsó,
Utána talán újra álmodhatunk.