A szerbiai háztartások 2018-ban átlagosan havonta 64 481 dinárt költöttek, s ennek az összegnek a több mint egyharmadát élelem és alkoholmentes italok vásárlására fordították – ez derült ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal elemzéséből.

A Danas cikke szerint Szerbia polgárai a rendelkezésükre álló pénznek a tizenhat százalékát a lakhatásra és a fűtésre költötték, és mintegy tíz százalékot a közlekedésre. A legkevesebbet, mindössze másfél százalékot fordítottak az oktatásra.

A fogyasztásbeli különbségek igencsak szembetűnőek: míg például Belgrádban egy háztartás havi költsége 72 000 dinár volt, addig az ország déli és keleti részén 61 000 dinár körül alakult.

Háztartásonként havonta 1128 dinár hiány

Ahogy az elején említettük, Szerbia állampolgárai a legtöbbet élelemre költötték, egészen pontosan havonta átlagosan 22 133 dinárt fordítottak az élelmiszerek megvásárlására. Amíg egy belgrádi háztartásban évente százötven kiló kenyér fogy el, addig Dél- és Kelet-Szerbiában évente átlagosan kétszázharminc kiló kenyeret fogyasztanak el az egy háztartásban élők.

Az ország déli részén fogyott a legtöbb disznóhús (49 kilogramm), Vajdaságban pedig a csirkehús volt a nyerő (60 kilogramm). Egy háztartásban élők tavaly átlagosan 41 liter sört ittak meg, 7,7 liter bort, 112,6 liter ásványvizet és 9,7 liter kávét fogyasztottak el.

Ha a legszegényebb és a leggazdagabb réteg közti különbséget vesszük figyelembe, akkor kiderül, hogy a kettő közötti különbség ezer eurót. Amíg a legszegényebb háztartások havonta átlagosan 24 356 dinárt (202 euró) költöttek, addig a leggazdagabbak havi kiadása majdnem elérte a 150 000 dinárt (1250 euró). A legszegényebbek esetében a havi kiadás fele, vagyis száz euró az élelemre ment el, tehát nekik maradt száz eurójuk a számlákra, a közlekedésre, az oktatásra, az iskolára, a rekreációra, a bútorra, az öltözködésre…

[democracy id=”7″]

Szerbiában 2018-ban a minimálbér 25 000 dinár volt, s csak az idei év elején nőtt 27 000 dinárra. Időközben a legalapvetőbb dolgokat tartalmazó fogyasztói kosár augusztusban 37 000 dinárt tett ki. Az átlagos fogyasztói kosár augusztusban 54 000 dinár volt. Ez a szám azért ad okot az aggodalomra, mert az országban található háztartások felének nem volt ekkora bevétele havonta.

Nyitókép forrása: 021.rs

A háztartások havi kiadása tavaly átlagban 747 dinárral haladta meg a bevételt