Zoran Kocić édesapjával együtt építette fel azt a Tarcal-hegységen (Fruška Gora) található, mintegy 100 négyzetméteres üdülőházat, amelyet most rákbeteg gyermekeknek ajándékozott. Az üdülőt sajátkezűleg építették fel és az idős férfi elmondása szerint igen sokat jelentett a családjuk számára. Az újvidéki férfi feleségével Sofija Bajićtyal felkeresték a A Rákbeteg Gyermekek Szüleinek Nemzeti Szövetségét (NURDOR) azzal az ajánlattal, hogy a beteg gyermekeknek szeretnék adományozni az ingatlanjukat, hogy azok a gyermekek, akik terápián vannak, vagy már kigyógyultak a betegségből minél több időt tölthessenek a természetben.

A NURDOR és a jótékony férfi november 13-án, a kedvesség világnapján írták alá az adományozó szerződést – adta hírül az újvidéki 021-es Rádió. A kedvesség világnapja megünneplését a japán Apró Kedvesség Mozgalom kezdeményezte 1997-ben, majd a mozgalom világméretűvé nőtte ki magát World Kindness Movement néven. A kedvesség világnapját 1998 óta világszerte ünneplik. A világnap célja, hogy előhívják az emberekből az emberséges viselkedést, amelytől mindenkinek élvezhetőbb lesz az élete.


Fotók: NURDOR