Nebojša Stefanović belügyminiszter azt mondta, hogy jelenleg információkat gyűjt és néhány nap múlva a nyilvánosság elé áll azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek fegyverkereskedelemmel hozták kapcsolatba édesapját – szerinte hazugságról van szó. Stefanović arra is hajlandó, hogy hazugságvizsgálaton vegyen részt, hogy bizinyítsa igazát. – írja a 021.rs.

Az üggyel kapcsolatban a szerb parlamentben Vjerica Radeta, a Szerb Radikális Párt (SRS) képviselője felszólította a belügyminisztert, hogy hozza nyilvánosságra a Krušik cég szerződéseit, ezzel mindent tisztázhatna. Radeta szerint nem a fegyverkereskedelem a gond, hanem az, ha ezek a szerződések megkárosítják az államot.

Stefanović azt mondta, hogy hazugságokról van szó és nyilvánosságra hozza a kért adatokat, sőt még arra is hajlandó, hogy külföldön hazugságvizsgálatnak vesse alá magát, így bizonyítsa igazát.

„A Krušik most anyagilag sokkal jobb helyzetben van, mint 2009 és 2012 között, amikor annak az embernek az anyja volt a pénzügyi igazgató, aki információkat gyűjtött a gyárról. Három-négyszer kevesebb munkással rendelkezett a cég. Ha majd Moszkvába megyek, megkérdezem Putyint, hogy ő hogyan nevezné azt az embert aki öt éven keresztül adatokat gyűjt egy állami fegyvergyárról, és ezt merevlemezre rögzíti. Az ügyészség, illetve a bíróság dönti el, hogy Aleksandar Obradović bűnös, vagy nem, ebben nekem nincs szerepem” – mondta Stefanović.

Nebojša Stefanović tagadja, hogy édesapja tulajdonában van egy fegyverekkel kereskedő cég

A belügyminiszter továbbra is amondó, hogy nem voltak olyan privát cégek, amelyek kedvezményes áron vásárolhattak fegyvert ebből a gyárból. Szerinte a témát lassan le kell zárni. Felszólítótta az ügyészséget és a Korrupcióellenes Tanácsot, hogy derítsenek fényt az ügy részleteire.

____________________________________________________________________

Fotó:021.rs