A magyar–szerb kapcsolatok dinamikusan fejlődnek, mindkét ország szeretné kihasználni az ebből adódó kedvező üzleti lehetőségeket – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden a magyar–szerb üzleti fórum megnyitóján, Budapesten, tudatja az MTI.

Hozzátette, a két ország kiváló helyzetben van a gazdasági építkezéshez, ennek segítésére Magyarország több új eszközt is alkalmaz a következő időszakban. „Nemcsak beszélünk arról, hogy nyitni szeretnénk, hanem komoly pénzügyi eszközöket is rendelünk a szavak mögé” – jelentette ki Magyar Levente. A KKM államtitkára elmondta, a magyar vállalatok akár 50 százalékos támogatással tudnak majd Szerbiában beruházást végrehajtani az ország egész területén, nem csak a Vajdaságban, de Közép- és Dél-Szerbiában is. „A pénzügyi lehetőség nem csak a magyar cégeket érinti, ebből a konzorciumban induló szerb vállalatok is részesülhetnek” – mondta Magyar Levente. Hozzátette, Magyarország szeretné a Szerbián kívül élő szerbeket is hasonló programokkal segíteni, erről a következő hónapokban tárgyalnak majd. Magyar Levente arra bíztatta az üzleti fórum résztvevőit, hogy bátran, üzleti kockázatot vállalva keressék az együttműködés lehetőségét.

Egy év alatt a magyar–szerb kapcsolatok jelentősen bővültek

Milun Trivunac, a szerb gazdasági minisztérium államtitkára is arról beszélt, hogy egy év alatt a magyar–szerb kapcsolatok jelentősen bővültek, és adott a lehetőség a kölcsönös együttműködésre. A szerb államtitkár szerint az építőipar, a kohászat, az energetika, az autóipar számos lehetőséget ad arra, hogy a harmadik ország piacán közösen lépjenek fel a két ország vállalkozói. Milan Trivunac hangsúlyozta, a szerb kormány munkájában a politikai és gazdasági stabilitás prioritás élvez. Szerbiában az idén 3,5 százalékos GDP-növekedéssel számolnak, jövőre négyszázalékos bővülést várnak, a munkanélküliséget csökkentették, az idén várhatóan egy számjegyű lesz.

A két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlődnek

Hendrich Balázs, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója elmondta, kilencvenhárom magyar és harminckét szerb cég regisztrált a fórumra, ez mutatja azt is, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlődnek, és ezt az ügynökség is segíti. A vezérigazgató jelezte, a jövő héten nyílik meg a HEPA belgrádi irodája, amellyel szemben elvárás, hogy segítse a magyar és a szerb vállalatok partnerségi kapcsolatépítését.