Siniša Mali pénzügyminiszter kijelentette, hogy reményei szerint a Belgrádi Egyetem etikai bizottsága objektív döntést hoz majd a doktori értekezésével kapcsolatban és nem enged az ellenzék nyomásának – írja a 021.rs.

A pénzügyminiszter szerint az egész ügy el van politizálva és az ellenzéknek azért fontos, mert nincs semmilyen választási programjuk. Mali azt is mondta, hogy az ügy elhúzódása miatt legszívesebben elszaggatná doktori disszertációját.

Emlékeztetett rá, hogy a generáció legjobb diákjaként fejezte be a Belgrádi Egyetem közgazdasági szakát, magisztrátusa után pedig több külföldi egyetemen is elismeréseket szerzett, ezek után logikus lépés volt a doktori értekezés megírása.

Szerinte jól végzi munkáját, Szerbiában nőnek a fizetések és a nyugdíjak, az Európai Bizottság pedig legutóbbi jelentésében arról számolt be, hogy az ország gazdasági helyzete stabil és a költségvetés is jó állapotban van.

„Számomra legfontosabb a munkám eredménye. Hogy mi lesz a doktori disszertáció sorsa, nem tudom, nagy a nyomás Đilas és Trifunović részéről. Nem hiszek az objektív döntésben, nekem viszont a tudás és a munka a fontos” – mondta Mali, majd hozzátette, hogy attól, hogy hibát követett el doktori értekezésének írásakor, az még nem jelenti azt, hogy plágium. Szerinte minden akkor kezdődött, amikor Belgrád polgármestere lett, ami már nagyon régen volt, emiatt pedig legszívesebben elszaggatná doktori munkáját.

„Akinek annyi diplomája van, mint nekem, és aki már annyi mindent megcsinált, nem lesz nehéz egy másik doktori disszertációt írnia“ – mondta a pénzügyminiszter, aki szerint ez a történet már senkit nem érdekel.