Božidar Caričić, a Verbász melletti Újsóvé falu (Ravno Selo) polgára pert nyert a verbászi Komunalac kommunális közvállalattal szemben, és felmentették a vízszámla fizetésének kötelezettsége alól, mivel a faluban a vezetékes víz nem alkalmas emberi fogyasztásra, közölte a VOICE vajdasági kutató-elemző központ.

A Komunalac közvállalat korábban beperelte Caričićot egy 3000 dinárt nem meghaladó számlatartozás miatt, és végrehajtást helyezett kilátásba. A verbászi alapfokú bíróság ítéletét a zombori felsőfokú bíróság is megerősítette, melynek értelmében felmentették Caričićot a fizetés kötelezettsége alól, ugyanis a tények alapján bizonyítást nyert, hogy a vállalat az említett faluban nem szolgáltatott ivóvizet, ezért nem volt jogában ilyen szolgáltatást megfizettetni.

Újsóvé falu egy azon öt közül Verbász község területén, melyben a tartományi közegészségügyi felügyelő végzése, miszerint a víz nem alkalmas emberi fogyasztásra, már tizenhárom éve érvényben van.

A bíróság megállapította, hogy 2016-ban, amikor Caričićot beperelték, Újsóvé faluban volt ugyan vízszolgáltatás, de a víz nem volt iható.

„A közvállalat, felperesként nem bizonyította, hogy a felhasználóknak, azaz Újsóvé lakóinak, köztük az alperesnek ivóvizet szolgáltatott volna, ezért a bíróság szerint nem állt jogában ilyen szolgáltatást megfizettetni” – áll az ítélet magyarázatában.

A törvényszék kimondta: a közvállalatot azért hozták létre, hogy a polgároknak garantált minőségű ivóvizet szolgáltasson, ezért csak azt áll jogában megfizettetni, írja a VOICE.

Ha neked is fontos a tényszerű,
propagandamentes, minőségI újságírás,
támogasd a munkánkat!

A támogató tagság részleteiről támogató oldalunkon olvashatsz.