Szabadka Város közbeszerzést írt ki a zöld szökőkút és környéke felújítására, melyre november 21-ig lehet pályázni.

A terep előkészítéséhez el kell bontani a zöld szökőkutat, annak földalatti vezetékeivel együtt, fel kell szedni a burkolólapokat, az alattuk lévő alapot is el kell bontani, továbbá ki kell helyezni a megfelelő helyre a szükséges vezetékeket, írja a GradSubotica portál.

A tér felújításával végleg a történelem süllyesztőjébe kerül a Zsolnay kerámiából készült zöld szökőkút, tekintettel arra, hogy a tervek szerint annak helyére különböző Semmelrock, gránit, és betonlapok kerülnek majd. A projektum a kivitelezés három fázisát irányozza elő.

Az első szakaszban egy új szökőkút kiépítése és a tér kikövezése szerepel. A második fázisban Rainbow-jetek épülnének, míg a harmadik szakaszban készülne el a nyugodt vízfelületű medence.

A téren a kör szeleteinek formájában virágtartók lesznek, melyek széleit fával burkolják, így azok padként is használhatók lesznek.

Külön figyelmet szentelnek a tér és a szökőkút megvilágításának, a tervek szerint tizenöt kandelábert állítanak majd fel a helyszínen.


Fotó: GradSubotica