A China Railway Express tehervonata csütörtökön befutott Belgrádba. Aleksandar Vučić államfő és Vang Csö-ming, a kínai kereskedelmi miniszter helyettese együtt várták be az újbelgrádi vasútállomáson, írja az RTV.

A szerelvény több mint ötszáz tonna felszerelést hozott az országon át vezető gyorsvasúthoz. A különféle vezérlők, jelzőrendszerek, transzformátorok és berendezések a Belgrád–Budapest-vasútvonal szerbiai szakaszának kiépítéséhez kellenek.

A China Railway Express szerelvénye szeptember 24-én indult a kínai Santung tartomány Csinan településéről. Mintegy 10.500 kilométert tett meg Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon és Magyarországon keresztül.

Aleksandar Vučić köszönetet mondott Hszi Csin-ping kínai elnöknek, aki segített, hogy a kínai befektetések Szerbiában valósuljanak meg, elsősorban a smederevói vasművek és a bori rézbánya esetében.

„Ez segített a szerb gazdaság felépülésében, és abban, hogy mindenki Szerbiába akar jönni, miközben korábban egy olyan ország voltunk, ahonnan mindenki igyekezett elszökni.

A 2021-es év végén Belgrádtól Újvidékig fél óra alatt el lehet jutni vonattal”– jelentette ki az ünnepségen Vučić államfő, aki hozzátette, bízik abban, hogy a kínai cégek addigra befejezik a munkálatokat.

„A Szabadkáig vezető gyorspályaszakasz 2022 végéig készül el. Beszélni fogok Áder Jánossal és Orbán Viktorral, hogy az ő területükön gyorsítsák fel a munkálatokat, hogy a Budapesti tartó vasútvonal a lehető legrövidebb időn belül elkészüljön” – mondta Szerbia elnöke.