Vasárnap délelőtt a középfutamokkal és a nemzetközi előfutamokkal folytatódott a 12. alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén. A vajdasági lovasok közül négyen jutottak be a középdöntőbe, mindnyájan remekül vágtáztak, Nagy Arnold pedig ismét bekerült az esti döntőbe. A nemzetközi futamban Szerbiát képviselő Dejan Davidović második lett, így érte is izgulhatunk a Nemzetközi Vágta döntőjében.

Dejan Davidovic (hatos) másodikként továbbjutott a Nemzetközi döntőbe

Reggel még viszonylag kevesen voltak a lelátókon, amikor drámai futamban Ördög Alen második helyezett lett saját előfutamában. Alen esetében kizárólag célfotó tudott dönteni, szó szerint bedobták magukat Áprilissal a célba, annyira, hogy Alen le is csúszott a nyeregből. Ördög Alen egész hétvégi teljesítménye azért is kiemelkedő, mert az összes (72) induló közül ő mente a második legjobb időeredményt.

Ördög Alen (szürke) drámai küzdelemben második

Nagy Arnold szerencsétlen módon Szabadkával került egy csoportba, így csak egyikük juthatott tovább, Nagy Arnold lett a befutó, a Vágta döntőben tehát idén is lesz vajdasági versenyző. Az utolsó középfutamot is végig lehetett izgulni, Topolya képviseletében Cékus Árpád szállt nyeregbe. Bessie nevű lovával negyedik helyen értek célba.

Cékus Árpád Topolya képviseletében (2) negyedik helyen végzett

Tartogatott még kellemes meglepetést a délelőtt. A Nemzetközi Vágta előfutamában Szerbia is indult, mégpedig azzal a versenyzővel, aki tavaly csak a célfotó miatt szorult a második helyre. Dejan Davidović tavaly mindenki szerint megnyerte a Nemzetközi Vágtát, csak a célfotó döntött akkor Kína javára. Dejan Davidović ma is gyönyörű vágtát mutatott be a shagya arab társával és második helyre futott be. A nemzetközi versenyzők a Bábolnai Ménesbirtokról kapnak lovakat, így nehezebb helyzetben vannak, hiszen rövid idő alatt össze is kell barátkozniuk társukkal. Este hatan fognak versenyezni, Ausztria, Suriname, Csehország, Egyesült Királyság és Törökország lesznek az ellenfelek.

Nagy Arnold (zöld) idén is az élen

Nagy Arnoldért pedig lehet szorítani este, hátha meglesz az a címvédés.