Először léptek ki csak nők a világűrbe, Jessica Meir és Christina Koch, a Nemzetközi Űrállomás két asztronautája az állomás akkumulátorait cserélte ki, tudatja az EuroNews.

A mostani űrsétával az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA célja a nemek közti egyenlőség elősegítése.

Koch egy októberi sajtótájékoztatóján mérföldkőnek nevezte az eseményt, és azt mondta, az űrséta sokak számára adhat inspirációt.

Először márciusban tettek kísérletet egy csak nőkből álló űrsétára, azt azonban végül elhalasztották, mert az állomáson nem volt elegendő, megfelelő méretű űrruha.

Elhalasztotta a NASA az első női űrsétát, mert nem volt elég ruha

Március 29-ére tervezte a NASA az első olyan űrsétát, amelyen csak nők vesznek részt. A küldetés célja az állomás akkumulátorainak cseréje. A műveletet két űrhajós, Anne McClain és Christina Koch hajtaná végre 400 kilométeres röppályán, a Nemzetközi Űrállomás közelében. McClain volt a tizenharmadik nő, aki valaha kisétált az űrbe, Koch lesz a tizennegyedik, írja a hvg.hu.