Vajdaság lovasai ismét kiválóan szerepelnek a budapesti Nemzeti Vágtán. Nagy Arnold nem hagyta, hogy csalódjanak rajongói. Megnyerte Fantáziával az ötödik előfutamot a Hősök terén kialakított versenypályán. Nagy Arnold nem volt könnyű helyzetben, Fantáziát hátrébb sorolták a rajtnál, ráadásul nagyon erős versenytársakat kapott, korábbi nyertesekkel sorsolták össze.

Vajdaságot még öt versenyző képviseli a Hősök terén. Negyedik helyen ért célba Szőke Tamás London nevű lovával, ugyancsak negyedik lett Cékus Noémi Fickóval,

Ördög Alen (Oromhegyes) és Gulyás Szabolcs (Szabadka) a sorsoláson egy előfutamba került, így egymás ellen (is) versenyeztek, de a két fiatalember olyan kiváló vágtát mutatott be, hogy az első és második helyről mindketten továbbjutottak a holnapi középfutamba.

A legutolsó előfutamban lépett pályára Cékus Árpád Bessie nyergében és fantasztikus vágtával ő is első helyen végzett.

A győri Ördöglovasok bemutatója a megnyitó ünnepségen. Fotó: Szappanos Veronika

A délvidéki lovasok ezzel már most történelmet írtak, a tavalyi hasonlóan remek szereplés után idén is négyen továbbjutottak, így hivatalosan is ők a határon túli magyarság legjobb lovasai.

Mivel 2018-ban Nagy Arnold nyerte meg a Vágtát, nem kellett a májusi Vajdasági Vágtán indulnia, automatikusan feljutott a budapesti döntőbe, ezért van jelen idén Vajdaság egyel több versenyzővel Budapesten.


A nyitóképen: Nagy Arnold (sötétkékben), itt még a harmadik helyen. Fotó: Szappanos Veronika