Szombaton délben Belgrádban megkezdte egynapos hivatali látogatását Dmitrij Medvegyev, közölte a Szerbiai Rádió és Televízió.

Az orosz miniszterelnök találkozik majd Aleksandar Vučić szerb államfővel és Ana Brnabić miniszterelnökkel, akikkel megvitatja a két ország közötti kereskedelmi, gazdasági, művelődési és humán kapcsolatokat. Medvegyev részt vesz a Belgrád felszabadulásának 75. évfordulójára megrendezett ünnepségen is.

A batajnicai Milenko Pavlović katonai repülőtéren az orosz miniszterelnök a szerb államfő társaságában tekinti meg a szerbiai katonaság Szabadság 2019 elnevezésű hadgyakorlatát.

Ezt követően ünnepélyes keretek közt fogadják majd Medvegyevet a Szerbia Palotában, ahol Vučićtyal és Brnabićtyal folytatott tárgyalás után megállapodási dokumentumokat írnak alá.

Medvegyev és Brnabić közösen fogják megkoszorúzni a Belgrád felszabadítóinak, illetve a Vörös Hadsereg tagjainak tiszteletére emelt emlékművet.


Nyitókép: N1 Televízió