A Coca Cola óriáscéget a szerelem sokszínűségét, óriásplakátokon meleg párokat bemutató nyári kampánya miatt a magyar fogyasztóvédelem fél millió forintra büntette. A Pest Megyei Kormányhivatalban lakossági bejelentés után indítottak vizsgálatot, és úgy ítélték meg, hogy a reklámokkal a Coca-Cola „károsította a fiatalkorúak erkölcsi fejlődését”.

Nagyon úgy tűnik, a nemzetikeresztény kormány mellett a fogyasztóvédelem döntéshozói is homofóbok lettek, s ilyetén hiteltelenné váltak a magyar állampolgárok szemében. Nem azért, mert meg merték büntetni a Coca-Colát, hanem azért, amilyen indokkal tették ezt. A szánalmasan nevetséges magyarázat minden jóérzésű embert felháborít.

Szerintük egy gyermek erkölcsi fejlődését károsítja az, ha tudatosítják vele, hogy az emberek szeretik egymást, még akkor is, ha netán egyazon nemhez tartoznak. Az viszont nem károsította ugyanezen gyermekek erkölcsi fejlődését és patyolattiszta lelkét, amikor országos kampány keretében a menekültek ellen uszítottak, s egy milliárdos magyar származású üzletember lejáratására használták fel városaink és falvaink hirdetőtábláit.

Melegnek vagy transzszexuálisnak lenni nem bűn, vagy erkölcstelenség, annak ellenére sem, hogy az orbáni Magyarországon lassan már az is bűnnek számít, ha valaki nem vallásos vagy a Fidesztől eltérő nézeteket vall.

Jobb helyeken mindenkinek joga van ahhoz, hogy azt szeressen, akit akar, nemtől, vallástól és politikai hovatartozástól függetlenül. A fogyasztóvédelemnek nem feladata eldönteni, mi számít erkölcsösnek és mi nem, arról már nem is beszélve, hogy semmilyen törvényi tilalom nem létezik arra, ha valaki meleg vagy egyszerűen az LGBT közösség tagja. Az, hogy ez nem tetszik a nemzeti oldalnak, az a saját problémájuk, amit nem erőszakolhatnak rá a társadalom egészére. Miért kellene az ő értékítéletüket mindannyiunk számára kötelezővé tenni?

Elég csak megnézni az elmúlt évek Fidesz kampányait. Ha valami, hát a buzizás, migránsozás, hazaárulózás – és még hosszasan lehetne sorolni -, sokkal inkább rombolja a gyermekek erkölcsi fejlődését, mint a Coca Cola kampánya.

Az sem segíti a jó erkölcs kialakulását a magyar fiatalokban, ha látják, ma már akár egy bűnöző is lehet miniszter, polgármester, önkormányzati képviselő, teljesítmény nem számít, csak a párthűség, s azzal sincs gond, ha Győr fideszes polgármestere következmények nélkül lop, csal, hazudik, s feleségét megcsalva egy jachton prostituáltakkal hancúrozik. A Fidesz a mai napig nem ítélte el hivatalosan azt, amit Borkai művelt, meghagyta polgármesternek, csak a pártból léptette ki. Naosztakkor, hova sz.jak?

Ez vajon az erkölcsösség legmagasabb foka? Amolyan nemzeti szint? Az erkölcstelenség különböző példáit lehetne még sorolni naphosszat, de minek? Azt még persze érdemes megjegyezni, hogy természetesen lakossági bejelentésre vizsgálódott a fogyasztóvédelem. A jó öreg házmestermódszer Magyarországon soha nem megy ki a divatból. Mindig számíthatunk rá, hogy lesz egy olyan élelmes, becsületes, lelkiismeretes polgártárs, aki jelenti az erkölcstelenséget a hatóságoknál.

Magyarország biztos jobb hely lett attól, hogy a két férfi és két nő boldogságát bemutató plakátok eltűntek Budapestről, s helyüket újra átveszik majd a kormány uszítókampányainak plakátjai. Ez az igazi nemzeti siker.

A Coca Cola persze nem rémült meg a nevetséges döntéstől és már kilátásba is helyezte a következő lépést. Kiállnak ugyanis a mai napig azért, amit plakátjaikkal közölni szerettek volna: A Coca-Cola kampánycélja az volt, hogy közvetítse azon értékeket, amelyeket a vállalat régóta magáénak vall: az emberek sokszínűségébe és egyenlőségébe vetett hitet. A Coca-Cola változatlanul hisz abban, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk függetlenül a nemzetiségtől, vallástól, nemtől, életkortól, etnikai származástól, beszélt nyelvtől, hobbiktól és véleményektől. Reklámjainkban, posztjainkban, üzeneteinkben kifejezzük az általunk képviselt értékeket. A következő lépések egyeztetése folyamatban van.

Ezek után már csak az érdekelne, mi történt azokkal a lakossági bejelentésekkel, amelyek a migránsozó plakátok kihelyezését követően érkeztek be a fogyasztóvédelmi hivatalba?

tuti

_______________________________________________________________________________

Fotó: Magyar Narancs