Az utóbbi öt évben a Kübekháza-Rábé határátkelő volt a negyedik átlépő, amit átadtak. Ez impozáns teljesítmény – mondta Pásztor István, a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.

A VMSZ elnöke elmondta, ez az átkelő elősegíti az átjárhatóság hatékonyságát. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a szerb-magyar átkelők magyar oldalán tapasztalható folyamatos hosszas várakozást nem szabad szó nélkül hagyni.

– A magyar oldalon lévő határellenőrző szervek bojkottálják a munkát. Nem tudok rá más magyarázatot adni. Ezt nagyon sikeresen teszik. Azt látom, hogy mindegy, hogy az ember a napnak milyen szakában megy, mindegy, hogy milyen irányba halad, mindegy, hogy az év milyen szakában utazik, folyamatos a hosszú várakozás. Mindig csak a magyar oldalon. Legyen szó bemenetelről vagy kijövetelről. Tapasztalom, mert én is ott járok át és figyelek. Túl lassan, túl körülményesen, a kedvnek a jelét nem adva, a hatékonyságra való törekvés nélkül végzik a munkájukat – értékelte a jelenlegi határhelyzetet Pásztor.

A VMSZ elnöke a szabadkai útfelújításokról is szólt. Azt mondta, megérti a Makszim Gorkij úton folyó munkálatok körüli türelmetlenséget az emberek részéről, ugyanakkor kiemelte, hogy a kellemetlenségek a munkálatok nélkülözhetetlen velejárói. Úgy tudja, hogy határidőre, vagyis karácsonyra befejezik az említett szakaszt.

A VMSZ elnöke a magyarországi önkormányzati választásokat értékelve azt mondta, a vasárnapi voksolás azt bizonyítja, hogy Magyarországon demokrácia van.

– Továbbra is a Fidesz-KDNP maradt a legerősebb politikai erő Magyarországon, az ellenzék pedig az eddigi gyakorlattal ellentétben összefogott, egy blokkot képezett, ezért összeadódtak azok a szavazatok, amelyeket különben is leadtak volna a különböző opciókra – mondta Pásztor.


Nyitókép: Pannon RTV