A niši rendőrség letartóztatta a negyvenéves Anica B.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy bűncselekményt követett el: az asszonyt emberkereskedelemmel vádolják, ugyanis a tizenhét éves lányát odaadta az ötvenhárom éves Branislav M.-nek, így próbálta kiegyenlíteni a tartozását.

A nyomozás során kiderült, hogy a tartozás miatt nemcsak a lányát, hanem az első házasságból származó tizenként éves fiát is elvitte dolgozni a Branislav M. által üzemeltetett vidámparkba. A gyerekek édesanyját kihallgatták, s a negyvennyolc órás előzetes letartóztatás után egy hónappal meghosszabbították az őrizetbe vételét. A rendőrség csütörtökön egy közúti rutinellenőrzés során megtalálta Branislav M.-et, akit azonnal őrizetbe vettek, s jelenleg negyvennyolc órás vizsgálati fogságát tölti.

A Blic napilapnak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő forrás annyit közölt az esettel kapcsolatban, hogy Anica B. többször is kért kölcsön pénzt Branislav M.-től, s amikor a férfi visszakérte az összeget, a nő, mivel pénze nem volt, azt mondta, hogy majd odaadja a tizenhét éves lányát, akivel intim kapcsolatot folytathat. Az anya azt mondta, hogy ezt a lányával is megbeszélte. Szeptemberben a lány beült Branislav M. mellé az autóba, de nem engedte, hogy a férfi hozzáérjen, a férfi megpróbálta megerőszakolni, de nem sikerült neki. A lány végül az apjához szökött, akinek elmondta a történteket, ő pedig értesítette a rendőrséget.

A bejelentés alapján a rendőrök először Anica B.-t tartóztatták le, s ekkor derült ki, hogy a nőnek az első házasság során született 12 éves fia belépőjegyeket árul a vidámparkba, s teszi ezt azért, mert az anyja tartozott Branislav M.-nek. A vidámpark tulajdonosa ellen elfogatóparancsot adtak ki, s csütörtökön egy rutinellenőrzés során sikerült letartóztatnia a rendőrségnek.

Nyitókép forrása: Blic