Spiegel információi szerint az Európai Unió közös állásfoglalásban akarta figyelmeztetni Törökországot a Szíria északi részén, a kurdok ellen indított hadművelet veszélyeire, de a közös kiállásból nem lett semmi a hadművelet megkezdése előtt, mert Magyarország megvétózta a szövegtervet, írja a 444.hu, amely cikkéből kiderül, hogy a Spiegelnek ezt az információt több ország diplomatája is megerősítette.  A szövegtervezet már kedden készen volt, és szerda reggel írták volna alá a politikai és biztonsági tanács ülésén a tagállamok nagykövetei, de a magyarok indoklás nélkül megtagadták.

Szerda este aztán, órákkal a török hadművelet megkezdése után az Európai Külügyi Szolgálat szóvivője arról tájékoztatta az EUrológus blogot, hogy este fél nyolckor megszületett a közös deklaráció, miután a helyzet Szíriában súlyosabbá vált, és a szöveget elfogadták a tagállamok nagykövetei.

A szerda este kiadott nyilatkozatban az Európai Unió arra szólítja fel Törökországot, hogy azonnal állítsa le az egyoldalú katonai hadműveletet, mivel az további civil áldozatokat követelhet és újabb menekülthullámot indíthat meg. Az EU arra is emlékezteti Törökországot, hogy az akcióval veszélybe sodorja az Iszlám Állam ellen létrehívott globális koalíció munkáját. E koalíciónak egyébként Törökország is tagja.

A Spiegel szerda délután megjelent beszámolója szerint napközben nagy nyomás volt a magyar félen, hogy megmagyarázza a döntését, de közben befutott a hír, hogy Törökország elkezdte a hadműveletet, és innentől úgy tűnt, a figyelmeztetés értelme odalett. A magyar kormány ekkor nem kívánta kommentálni álláspontját a lapnak.

Erdogan 3,6 millió szíriai menekültet küld Európába, ha az EU megszállásnak minősíti a szíriai hadműveletet

A luxemburgi külügyminiszter, Jean Asselborn a Spiegelnek korábban arról beszélt, hogy elfogadhatatlan, hogy egy ország, mint Magyarország rendszeresen akadályozza az EU-t, és ha még egy hasonló nyilatkozatot sem tudnak közösen összerakni, akkor még törpéknek sem lehet őket tekinteni külügyi kérdésekben.

Nem ez az első alkalom, hogy Magyarország a többi EU-s tagállam akaratával szembemegy külpolitikai kérdésekben, tavaly például az EU-Afrika-csúcs megállapodást vétózták meg, óriási felháborodást okozva.