Az újvidéki taxisok csatlakoznak belgrádi kollégáikhoz és a következő napokban tiltakozó felvonulásokat tartanak a székváros utcáin. Az első ilyen esemény ma tizenhárom órakor kezdődik – írja a 021.rs.

Ahogy már arról írtunk, a taxisok a rendőrség az illegálisan tevékenykedő, úgynevezett taxishiénák felé tanúsított hozzáállása, valamint az utasok közúti szállításáról szóló törvény végrehajtása miatt elégedetlenek.

A felvonuláshoz szinte az összes újvidéki taxiscég csatlakozik majd. A szervezők a rendőrség segítségét kérték, hogy akádálytalanul haladhassanak át a városon.

A terv szerint a taxisok a Mišeluk közlekedési csomópontnál gyülekeznek 12:30-kor. A tiltakozó felvonulás 13 órakor indul, a taxisok a következő útvonalon vonulnak végig: Szabadság híd – Felszabadulás sugárút (Bulevar Oslobođenja) – Jaša Tomić sugárút – Kiszácsi út – Jovan Subotić utca – Šafarik utca – Uspenska utca – Mihajlo Pupin sugárút – Žarko Zrenjanin utca – Stražilovo utca – Lázár cár sugárút – Fruška Gora utca – strand.

A tervek szerint a tiltakozó akció 15 óráig tart majd, de ez attól is függ, hogy a taxisok mennyi idő alatt tudják megtenni a saját maguk által kijelölt útvonalat. Ebben az időszakban mindenki hosszabb menetidőre számíthat Újvidék központjában.

________________________________________________________________________________________________

Fotó: 021.rs