Aleksandar Vučić szerb államfő, Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina elnökségének szerb tagja és Orbán Viktor magyar kormányfő szombaton Szerbiában találkozott, tudta meg a Szerbiai Rádió-Televízió.

A boszniai sajtó szerint a találkozón a régióbeli együttműködésről, valamint Magyarország, Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság viszonyainak dinamikusabb fejlesztéséről esett a legtöbb szó.

A Srna hírügynökség úgy tudja, a találkozó kiemelt témája volt az energetikai infrastrukturális létesítmények kiépítésében megvalósítandó lehetséges együttműködés, illetve annak a kérdésnek a megvitatása, hogyan használhatná ki a legjobban a boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia azokat a kedvezményeket és azt a segítséget, amelyet Magyarország kínál a Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz projekt keretén belül. Ez a fajta segítség elsősorban a farmgazdálkodás fejlesztését célozza Szerbiában és a boszniai Szerb Köztársaságban, amelyet többek között azzal is serkenteni kívánnak, hogy igen kedvező feltételek mellett teszik lehetővé mezőgazdasági gépek vásárlását.
Szó esett emellett egy szerb-magyar befektetési alap létrehozásáról, amely a kisvállalkozásokat támogatná Szerbiában és a boszniai Szerb Köztársaságban.

Dodik, Orbán és Vučić mindemellett a régió európai perspektíváiról is egyeztetett, különös tekintettel arra, hogy az Európai Unió új bővítési biztosa vélhetően magyar lesz.

Érdekességképpen megjegyezzük, hogy erről a látogatásról a magyar sajtó semmilyen szinten sem számolt be.

Orbán egyébként június 18-án fogadta Dodikot Budapesten, ahol a két fél a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti intenzív politikai és gazdasági kapcsolatok kiépítéséről is megállapodott.

Orbán Viktor akkor a megbeszélés utáni sajtónyilatkozatában közölte: megállapodtak Milorad Dodikkal, hogy Magyarország és Bosznia-Hercegovina között a magas szintű kapcsolatokat tovább fogják erősíteni, egyúttal rögzítették, hogy Budapest Szarajevó mellett Banja Lukával is intenzív politikai és gazdasági kapcsolatokat épít ki, mert azok jelenlegi szintje nem megfelelő.