Megszerezte ötödik győzelmét a Topolyai SC a Szerb Szuperliga hatodik fordulójában: az észak-bácskai együttes Zentán a városi stadionban mintegy 1500 néző előtt 2:0 arányban nyert az Inđija ellen. A TSC hat forduló alatt 16 pontot gyűjtött, s az újvidéki Vojvodina mögött a második helyen áll a bajnokságban.

A TSC Vladimir Szilágyi góljával szerezte meg a vezetést: a tizedik percben a topolyai csatár gondolt egyet, s futtából, mintegy 18 méterről erős és pontos lövéssel feliratkozott a góllövőlistára. A vendégek egy szöglet után veszélyeztettek a 32. percben, amikor egy védő a gólvonalról rúgta ki a labdát. Két perccel később pedig Milosavljev százszázalékos gólhelyzetbe került, azonban a lövése a felső lécen csattant. A 41. percben a TSC megduplázhatta volna az előnyét, azonban Lukić közelről a kapu mellé lőtt. Három perccel később egy szabadrúgás kombináció után Lukić szépen tálalt Antonić elé, aki a csapatkapitányt, Tomanovićot hozta játékba, aki nem hibázott, s megszerezte a TSC második gólját.

A második félidőben mindkét csapat előtt adódott néhány gólszerzési lehetőség: a 63. Milosavljev gólt is lőtt, legalábbis ő azt hitte, azonban mivel a játékvezető szerint kézzel vitte el a labdát Filipović kapus előtt, így sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A 78. percben egy gyors ellentámadás végén már a kapu felé tartott a labda, amikor Ponjević egy akrobatikus mutatvánnyal szögletre mentett.

Az eredmény a mérkőzés végéig már nem változott, így a TSC a hatodik fordulóban megszerezte ötödik győzelmét. A jövő héten a topolyai együttes a belgrádi Partizan vendégeként lép majd pályára, szeptember 14-én vagy 15-én pedig a šabaci Mačva látogat Zentára.